Reklámok a Twitteren is
Hamarosan már nem a megszokott arcát mutatja majd a dinamikusan fejlődő szolgáltató. Éppen ez a fejlődés az, ami a változások motorja. Ahogy a közösségi oldalak esetében, vagy éppen a YouTube-nál, amíg a felhasználók boldogan csatlakoznak, és élvezik a szolgáltatást, a tulajdonos egyre nagyobb sávszélesség bérlésből és szerverparkból adódó költségeit szeretné viszontlátni, lehetőleg kamatostul. A legnagyobb gond az, hogy az ingyenes szolgáltatásokhoz szokott felhasználók nem szívesen fizetnek internetes tartalmakért, különösen ha azt önmaguk, vagy éppen ismerőseik hozták létre.
A Twitter most jelentette be, hogy megérett az idő az egyetlen bevált alternatíva, a reklámok bevezetésére. Leginkább a cégek és felhasználók, vásárlók, vagy potenciális vásárlók közti kommunikációra építenének. Már eddig is több vállalat próbálkozott saját képviseletével az oldalon, ám a hozzászólások tengerében elvesznek megnyilvánulásaik. Az első lépés a fizetős felhasználók, jellemzően cégek reakcióinak kiemelése, előtérbe helyezése lesz. Az idén márciusban már 22,3 millió fölötti felhasználói táborral rendelkező oldalon történő reklámok iránt nagy cégek, mint például a Best Buy áruházlánc, a Virgin America, a Starbucks kávézó és a Bravo érdeklődik. Második lépésben elképzelhető egy olyan rendszer, amikor a mások bejegyzései iránti érdeklődésünk alapján kissé direktmarketing jelleggel célzott, igazi hirdetéseket kapunk, és már nem a Twitter folyamába szövik bele a szponzorációt.
Kapcsolódó cikkek
- 6 milliárd dolláros reklámbevételt könyvelhetnek el az idén a közösségi szájtok
- Fekete adatkereskedelem a Facebookon és a Twitteren
- Mintegy 3,7 milliárd dollárra becsülik a Twitter értékét
- A közösségi hálók segíthetnek a világjárványok megelőzésében
- Ha egyszer láttál valakit az utcán, az nem ok arra, hogy bejelöld az iWiW-en vagy a Facebookon
- Táncrajongók töltenek meg egy repülőgépet a Twitteren keresztül
- A vállalatok még csak barátkoznak a közösségi médiával
- Továbbfejlesztik a Twitter kínai változatát
- Reklámok közvetlenül a Twitter üzenetekben
- Vezetőváltás a Twitternél
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.