Nyáron jönnek a kétmagos Atom CPU-s netbook-ok?

Milkovits Gábor, 2010. május 18. 11:30

A Fudzilla internetes híroldal értesülése szerint a harmadik negyedévben piacra kerülhetnek az első olyan netbook mini-laptopok, amelyekben már a legújabb, kétmagos Atom processzorok működnek.

A kétmagos, első körben 1,5 GHz-es Atom N550 nem igényel jelentősen több energiát és nem is bocsát ki sokkal több hőt, mint egy processzormaggal ellátott elődei, így az Intel szerint továbbra is ideális lehet a netbook-okban, meg persze mini tablet PC-kben való használatra. Ugyanakkor a lapkán alapuló rendszerek a csipgyártó szerint jóval gyorsabbak lesznek, főleg ami a párhuzamos feladat-végrehajtást illeti. Az új netbook-ok Intel által ajánlott fogyasztói ára 349 dollártól indul majd a tengerentúlon, ami a mostani készülékeknél éppen a felső határt jelenti, viszont tartalmazza az 1 GB DDR3 RAM memóriát és a 32 GB-os SSD vagy 250 GB-os merevlemezes háttértárat is, amelyek ma egyébként szintén a „felső kategóriás” netbook-ok jellemzői. Az ennél komolyabb rendszerek ára elérheti majd a 399 dollárt is.

A kétmagos Atom processzorral ellátott netbook-ok az eddigiekhez hasonlóan 7-10,2 colos képernyővel lesznek felszerelve és az Intel tervei szerint legkésőbb szeptemberben kerülnek piacra. A mini táblagépekhez a társaság egyelőre nem adott ki specifikációt vagy bármilyen közleményt, de tekintve az iPad és klónjainak várható népszerűségét, ezekben a készülékekben is valószínűleg hamarosan viszontláthatjuk az új Atom CPU-kat.
 

Kulcsszavak: notebook processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36