Globális összefogás a Yahoo és a Nokia között
A Nokia az utóbbi években folyamatosan vásárolta fel a helyzetmeghatározó és térképszoftvereket fejlesztő kisebb-nagyobb vállalatokat. A telefongyártó egyre inkább kezdi felismerni, hogy a készülékek gyártása hosszú távon nem biztosíthatja bevételeit, így egyre jobban a szolgáltatások irányába tolódik figyelmük. Az online vásárlások és egyén internethez köthető telefonos szolgáltatások mellett a térképek jelentenek nagy kitörési lehetőséget a finn cégnek.
Az ilyen rendszerek fontossága a GPS-őrülettel párhuzamosan emelkedik, és ebből a Yahoo sem szeretne kimaradni. Mint Carol Bratz vezérigazgatójuk elmondta, a térképek számos szolgáltatás kiindulópontjai lehetnek. A Nokia rendszerei a Yahoon keresztül a PC-ken is megkezdhetik hódító útjukat, míg a Yahoo biztosítja majd a Nokia telefonok e-mail és chat szolgáltatásait. A rendszerhez nem hoznak létre új márkát, és nem is telepszik rá egyik cég sem, mindkét vállalat neve megjelenik majd a felhasználói felületeken.
Kapcsolódó cikkek
- iPadra optimalizált TomTom iPhone alkalmazás
- Kajak-Kenu VB alkalmazás az Ovi Áruházból
- Fotórealisztikus 3D-s városmodellek az Ovi Térképeken
- Hamarosan érkezik az iGO primo az iPhone-ra
- Már közel 16 ezer iPhone-os töltötte le a Navigont
- 22 millió eurót ad az EU a Symbian-nak
- Yahoo videótelefonos alkalmazás okostelefonokra
- 2011 végére a mobilosok 80%-a fog GPS-t használni
- 2011-től minden Nokia okostelefonban lesz hitelkártya-funkció
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.