Ballmer víziója a jövő számítógépéről
Az Apple-vezér szavai szerint rövidesen eltűnnek majd az asztali rendszerek, s azok helyét átveszik a táblagépek, valamint az okostelefonok, Steve Ballmer azonban úgy gondolja, hogy a jövőben egyre nagyobb népszerűségnek fognak örvendeni a PC-k, csupán igazodnak majd a kor elvárásaihoz, kisebbek, könnyebbek lesznek, sőt egyre több billentyűzet nélküli készülék fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban. A Microsoft vezérigazgatója viszont az iPad-et sem tekinti egy különleges vívmánynak, az ő szemében az is egy PC. Ballmer előrevetítette az olyan táblagépek érkezésének a sokaságát is, amelyek Windows operációs rendszerrel fognak üzemelni. A próféta szerepében tetszelgő redmondi vezető szerint a jövőben is nagy lesz az igény a multifunkcionális képességekkel rendelkező számítógépekre, amelyek alkalmasak a munkafeladatok elvégzésére és a szórakozásra egyaránt. Ballmer úgy véli, hogy a felhasználók többsége két készüléket fog tartani, egy asztali rendszert és egy hordozható eszközt, melyek mindegyikének megvan a maga előnye.
Kapcsolódó cikkek
- Február 29-én indul a Windows 8 publikus béta tesztje
- A közösségi média felértékelte a vásárlók pozícióját
- Szuperintelligens város lehet Budapest
- Idén visszaeshet a kereslet a személyi számítógépek iránt
- Csökkentek a PC-eladások az első negyedévben Nyugat-Európában
- Eséssel nyitott a személyiszámítógép-piac
- Kelet-Magyarország vezet az okostelefon-használatban
- Nem tudják, mit akar a fogyasztó
- Számítógép-értékesítési rekord 2010-ben Németországban
- Idén stabilizálódik, jövőre nő a pc-piac
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.