A fennakadások ellenére rekordeladásokat érhet el az iPhone 4G
A fenti szám nagyjából a tízszerese az iPhone 3GS-re tavaly ennyi idő alatt rögzített előrendeléseknek, aminek tükrében elemzők szerint meglehet, hogy a készülék nemcsak az eddigi iPhone modellek, hanem az új rekorder iPad mini tablet népszerűségét is felül fogja múlni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mekkora negatív hatással lehetnek az eladásokra a felmerült technikai problémák, azaz mennyien választanak majd emiatt más okostelefont. A hatalmas érdeklődés miatt ugyanis az AT&T telefontársaság és az Apple előrendelési weboldalai is megbénultak, aminek következtében a leendő vásárlók kénytelenek voltak az üzletekben bejelenteni készülékigényüket. Szerdán aztán az AT&T a teljes rendszert felfüggesztette, majd bejelentette, hogy csak akkor indítja újra, ha a készletek felülvizsgálata után ezt lehetségesnek, illetve indokoltnak találja a társaság.
A fentiek után könnyen előfordulhat, hogy akárcsak az iPad esetében, az Apple készlethiány miatt most is kénytelen lesz elhalasztani a nemzetközi forgalmazást. Az eredeti tervek szerint az iPhone 4G június 24-én, egyszerre kerülne a boltokba Amerikában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Japánban. A laposabb és szögletesebb készülék kijelzője elődjénél négyszer nagyobb felbontású és kontrasztarányú, jobb láthatósági szögű kijelzőt kapott, valamint egy 5 megapixeles fő- és egy videótelefonálást támogató második kamerával van felszerelve. Fontos újítás még az iPhone iOS4 operációs rendszer, amely képes multitaskingra, vagyis egyszerre több alkalmazás is futhat rajta. Mivel az iPhone 4G háza negyedével vékonyabb, kisméretű Micro SIM került bele, hogy elférjen a nagyteljesítményű akku, amellyel egy töltéssel 7 órányi beszélgetést lehet folytatni, 10 órát lehet wifin és 6 órát 3G kapcsolaton keresztül netezni, illetve 10 óráig videózhatunk és 40 óráig hallgathatunk zenét. A 16 GB-os verzió 199 dolláros, a 32 GB-os pedig 299 dolláros áron lesz kapható a tengerentúlon.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Kulisszatitkok: 2012-ben minden Apple-termék megújul
- Október 28-tól kapható az iPhone 4S a T-Mobile-nál
- Négymilliónál több iPhone 4S készüléket vásároltak az első hétvégén
- Több, mint egymillió előrendelt iPhone 4S az első 24 órában
- Apple iCloud: automatikus és könnyed megosztás
- Nem lesz iPhone 5
- iPhone 4S - Már a Vodafone listáján
- Október 4-én startol az iPhone 5
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.