Csökkentette negyedéves eredmény-előrejelzését a Nokia

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 17. 09:53

A Nokia csökkentette mobiltelefon-üzletága második negyedévi eredmény-előrejelzését, de éves eredménykilátásával kapcsolatban is a korábbinál borúlátóbb előrejelzést tett.

A készülékgyártó és szolgáltatási üzletága második negyedévi értékesítési árbevételére korábban kiadott 6,7-7,2 milliárd eurós előrejelzését a Nokia a tartomány alsó határa környékére, illetve az alá módosította az átlagos készülékárak csökkenése miatt.

A Nokia amiatt volt kénytelen lefelé módosítani eredmény-előrejelzését, mert az okostelefonok piacán erőteljes verseny alakult ki az Apple Inc. iPhone készüléke és a Research in Motion Ltd (RIM) Blackberry készüléke, valamint más gyártók prémium
kategóriás készülékeinek eladásai révén. Emellett az is hatással van a piacra, hogy a darabszám szerinti eladások súlypontja eltolódott az alacsonyabb nyereségtartalmú készülékek felé, valamint  gyengült az euró árfolyama.

Üzemi eredmény kulcsát a második negyedévre a korábban jelzett 9-12 százalékos, az idei évre pedig a várt 11-13 százalékos tartomány alsó határának környékére módosította a Nokia.

A világ legnagyobb mobiltelefon gyártója megerősítette a mobiltelefon-világpiac darabszám szerinti forgalmának idei 10 százalékos növekedésére, valamint saját piaci részesedésének 2009-es szinten való megőrzésére korábban tett előrejelzését.

Értékesítési árbevétel alapján azonban már borúlátóbb, és a korábban jelzett növekedés helyett piaci részesedésének csökkenésére számít.
 

Kulcsszavak: Nokia +mérleg +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36