Befejeződött a diákfejlesztők legnagyobb IT-versenye
Az idén 8. alkalommal meghirdetett versenyre mintegy 325 000 diák jelentkezett 120 országból, a döntőig azonban csak annak a 69 csapatnak a tagjai jutottak el, akik az országos selejtezőket sikerrel vették.
"Az Imagine Cup információ-technológiai versenyt évről évre azért rendezzük meg, hogy lehetőséget adjunk a világ fiataljainak képzeletük szabad kibontakoztatására annak érdekében, hogy innovatív megoldásokat találjanak a világunkat fenyegető kihívásokra" - mondta Jon Perera a Microsoft oktatási igazgatója.
Az egyhetes világdöntőn a csapatok nemzetközi szakemberekből és sikeres üzleti szereplőkből álló zsűri előtt mutatták be projektjeiket, amelyek mind az ENSZ által megfogalmazott, és az Imagoine Cup céljaiba beépített olyan problémákra adtak választ, mint például az alapfokú oktatás egész világon történő biztosítása, a kirívó szegénység felszámolása, a fogyatékkal élők esélyeinek javítása, vagy a fenntartható fejlődés hosszú távú megoldása.
Az idei versenyen a kupát, az Imagine Cupot, thailandi Skeek team vihette haza a Software Design kategóriában, siketetek számára kifejlesztett, jelbeszédre fordító "szinkorntolmács" szoftvere jutalmaként.
Az Embedded Development (beágyazott fejlesztés) szekcióban a pálmát thailandi fiatalok vitték el (SmarterME) okos kis szerkezetükkel, amellyel elektronikus fogyasztói hálózatok tételes feltérképezését és folyamatos figyelését lehet elvégezni, hozzájárulva ezzel akár 25-30%-os villamosenergia megtakarításhoz.
A játékszotver kategóriában (Game Design) a megjelenésében, és játékfelfogásában is formabontó, a fülöp--szigeteki By Implication csapatának munkája lett az első. Játékukhoz szervesen kapcsolódnak a közösségi média oldalak, miközben a játékos szórakozva ismeri meg a globális problémákon segíteni kész önkéntes- és segélyszervezeteket és az egyéni segítségnyújtás lehetőségeit.
A mintegy 11 kategóriában kiosztott elismerések mellé jelentős, 5 - 25 000 dolláros pénzjutalom is jár a győzteseknek. Jon Perera a gálán bejelentette, hogy a Microsoft minden döntőst meghív BizSpark programjába, ahol azon túl, hogy ingyenesen használhatják a cég üzleti alkalmazásait, tanácsokkal issegítik a program résztvevőit, hogy üzletet kovácsolhassanak projektjeikből.
Michelle Obama, a Fehér Ház First Ladyje videóüzenetben köszöntötte az Imagine Cup résztvevőit abból az alkalomból, hogy 2011-ben a rendezvény házigazdája New York lesz, majd a világváros képviselői átvették az Imagine Cup vándorzászlaját.
"Bár a magyar csapatok az elmúlt években jól szerepeltek a versenyen, az idén nem jutottunk el a világdöntőig" - mondta Tóth Bálint a Microsoft Magyarország oktatási projektvezetője, a hazai Imagine Cup fő szervezője. "Jövőre azonban mindenképpen ott szeretnénk lenni", - folytatja, "ezért is indítjuk el újra a Keressük Magyarország legjobb ötletét! kampányunkat, és biztatunk minden fiatalt, hogy jelentkezzen elképzelésével. Segítséget nyújtunk abban, hogy az ötletből versenyképes projekt legyen."
Imagine Cup Magyarországon
Forrás: IOT.hu - IKT hírportál
Kapcsolódó cikkek
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Ingyenes Windows Server-szakkönyv a Microsofttól
- Kétnapos programozóbajnokság kezdődött Debrecenben
- Lemaradtál a tavaszi Kódpárbajról? Itt a Kódpárbaj 4!
- Megvannak a jövő honlapépítői, honlaptervezői és informatikai újságírói!
- Egyedi ötletekre fókuszál a WTW – 24 órás programozói verseny
- Szakmák Európa-bajnoksága - magyar siker
- Nemzetközivé vált a 24 órás hackerverseny
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.