Története legjobb negyedévét zárta az Intel
Az Intel 10,8 milliárd dolláros forgalom mellett 4 milliárd dollár adózás előtti nyereségre tett szert az idei második negyedévben, ami az előző három hónaphoz képest is 466 millió, illetve 533 millió dolláros többletet jelent, nem beszélve a tavalyi „fekete évről”. A cég részvényenkénti profitja 51 centet ért el, ami az első negyedévhez viszonyítva 8, az egy évvel ezelőtti eredménnyel szemben pedig 58 centes növekedésnek felel meg. Otellini szerint a sikerben szerepet játszott az, hogy a tavalyi válság után a PC- és szerverpiac egyaránt igen gyors ütemben tért magához, az Intel pedig meg tudott felelni az igényeknek és elvárásoknak.
Említést érdemel, hogy a cég legsikeresebb termékei továbbra is a kisteljesítményű, netbook-okba való Atom lapkák voltak, amelyek most három hónap alatt 413 millió dollárral többet hoztak az Intel konyhájára, mint egy évvel korábban. Emellett az is jót tett a forgalomnak, hogy a processzorok átlagára a vártnál valamivel magasabban alakult a negyedévben.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ivy Bridge Xeon E3-1200 v2 processzorok első részletei
- Új Intel szerverproceszorok március elejétől
- Intel Ivy Bridge Core i3 mikroprocesszorok első részletei
- Úton a Motorola első Atom meghajtású okostelefonja
- Új Intel Xeon E3-1200 v2 sorozatú CPU-k árai
- Első Intel Atom lapkák mikroszerverekhez
- Intel 10-magos Ivy Bridge Xeon-EP processzor 30 MB L3 gyorsítótárral
- Intel Xeon E5 2400-processzorok ára
- Gyorsabb és olcsóbb Intel Classmate notebookok iskolásoknak
- Az Intel bemutatta az új Atom processzort
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.