Nem lehet szabadalmaztatni a szoftvereket Új-Zélandon
Simon Power kereskedelmi miniszter szerint az új törvény elősegíti a fejlesztéseket és az innovációt az országban. Elrettentő példaként az Egyesült Államokat hozta föl, ahol számtalan olyan fantomszoftvercég létezik, amely régi szabadalmakat vásárol föl, hogy aztán beperelhesse a valóban újító nagyvállalatokat. Power kihangsúlyozta, hogy a szoftverek természetesen továbbra is a szerzői jogi törvények hatálya alá esnek majd, ez azonban bőven elegendő a bennük rejlő szellemi javak védelmére.
Egyes iparági csoportok másként látják ezt a bolygó túloldalán: a New Zealand ICT álláspontja szerint például a számítógépes programoknak is szükségük van a szabadalmak által biztosított védelemre, különösen egy olyan kis ország találmányainak védelmében, mint Új-Zéland.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple levédte a Macbook Air főbb jellemzőit, veszélybe kerültek a lapos, de okos gépek
- Szabadalom-nyilvántartás Novell alapokon
- A Samsung is beperelte az Apple-t
- Az Apple bíróságon akarja megállítani az iPad, iPhone másolását
- Első körben alaptalannak ítélték a Nokia vádját az Apple ellen
- A Microsoft beperelte a Barnes & Noble céget Android alapú eszközei miatt
- Megújuló elektronikus szolgáltatások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
- Az Apple szabadalomsértés miatt pereli a HTC-t
- A TomTom elleni szabadalmi per vajon csak a kezdet?
- Mérföldkő: megszületett a 10 ezredik Microsoft-szabadalom
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait
Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.
Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt
A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.
A Zyxel Networks fokozza a kiberbiztonságot, hogy megfeleljen a NIS2 irányelvnek
Tekintettel a kiberfenyegetések növekvő gyakoriságára és összetettségére, az EU 2016 óta hatályos NIS-irányelve ma már nem felel meg mindezeknek. Az új iteráció, amely 2024. október 18-án lép életbe, lehetőséget kínál a kiberbiztonsági erőfeszítések fokozására. A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia és felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója olyan termékeket kínál, amelyek megfelelnek az NIS2 irányelv követelményeinek, és hatékony védelmet nyújtanak a fejlett támadásokkal szemben.