Előretört az Xbox a konzolpiacon

Milkovits Gábor, 2010. július 18. 16:33

Az NPD piackutató adatai szerint júniusban az új Microsoft Xbox 360 masinából adtak el a legtöbbet a játékkonzolok közül, felülmúlva ezzel a Nintendo Wii-t és a PS3-at is.

Az eddigieknél karcsúbb és ezért a Slim melléknevet kapott új Xbox-ot a júniusi E3 videójáték-kiállításon mutatta be a szoftvercég. A készülékben 250 GB-os merevlemez, integrált WiFi, HDMI csatlakozó, illetve USB flash drive adattárolási támogatás található. A 300 dollárba kerülő konzol a Microsoft szerint nemcsak jól néz ki, de egyúttal „olyan halk is, mint a suttogás”, ami annak köszönhető, hogy a korábbi Xbox 360 modellekkel ellentétben nem külön van a CPU és a GPU+eDRAM, hanem mindent egy lapkán helyeztek el. Ez pedig azt jelenti, hogy a processzor kevesebb hűtést igényel, vagyis a ventilátor is halkabb és ritkábban pörög fel.

Az új szériának hála, a Microsoft az NPD adatai alapján 451 700 Xbox 360-at értékesített júniusban, míg a Wii-ből 422 000, a PS3-ból pedig 304 800 példány fogyott. Az Xbox 360 csak a fix konzolok terén vette át a vezetést, amúgy a hordozható játékgépeket is számítva még mindig a Nintendo DS volt az abszolút favorit a múlt hónapban, 510 700 darabos eladási mutatóval, míg a rivális Sony PSP-ből 121 000 kelt el. Összességében a játékgépekből 35 százalékkal többet adtak el most, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor aggasztó, hogy a játékprogramokból viszont kevesebbet vásároltak, mint tavaly ilyenkor.

Kulcsszavak: Xbox konzol

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint

A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.

2024. december 20. 16:50

Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint

A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.

2024. december 19. 21:10

Karácsonyi klasszikusok új köntösben

A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.

2024. december 19. 19:49

A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be

A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.

2024. december 17. 18:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32