Nem fut majd az XP-n az IE9
Hiába támogatja most már 2014-ig az XP SP3-at a Microsoft, az IE9-cel úgy tűnik, hogy frissítésre szeretné ösztönözni a felhasználói tábort. Ami valahol logikus is, hiszen az a rengeteg vállalat és intézmény, amelyek még mindig ragaszkodnak az XP-hez, igen gyakran még az IE6-ot futtatják rendszereiken, azaz nemigen érdekli őket az új böngésző. Szép számmal vannak azonban a mezei felhasználók között is olyanok, akiknek amúgy nem kéne az új operációs rendszer, a gyorsabb, biztonságosabb és sokoldalúbb böngészés lehetősége viszont esetleg frissítésre késztetheti őket. Legalábbis így gondolkodhat a Microsoft, és valóban reális kiindulópont, hogy végre búcsút mondjunk egy 10 éves szoftvernek. Más kérdés, hogy az Explorer ma már korántsem az egyetlen böngésző a piacon, úgyhogy az XP-sek a jövőben sem maradnak (egy darabig még) frissülő böngészőprogram nélkül.
Az IE9-be a vadonatúj Chakra JavaScript-motor került, amelynek teljesítménye végre a versenytársakéval vetekszik. A szoftver emellett támogatja a HTML 5 szabványt és a grafikus megjelenítést is képes hardveresen gyorsítani a Windows API-k segítéségével. A végleges változat megjelenését jövő év közepére várják.
Kapcsolódó cikkek
- Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- Kétmilliónál több IE9-letöltés 24 óra alatt
- Internet Explorer 9 – Visszahozza a felfedezés örömét
- Internet Explorer 9 - mi várható február 10-én?
- Microsoft: „Amit reggel raktak, leomlott estére…”
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Letölthető az Internet Explorer 9 legújabb kiadása
- Az XP SP3 a szeptemberi Windows javítások favoritja
- Internet Explorer 9: gyors, letisztult, megbízható
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.