A számítástechnikát tartják a legfontosabb tantárgynak az osztrákok

MTI Sajtóadatbank, 2010. augusztus 23. 10:31

A számítástechnika a legfontosabb iskolai tantárgy az osztrákok szemében, a második helyen a nyelvek állnak - derült ki egy csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatásból.

A 16 év feletti lakosság körében végzett felmérésen a válaszadók 51 százaléka a számítástechnikát nevezte meg olyan tantárgyként, amellyel a jelenleginél jobban kellene foglalkozni a közoktatásban - írta az osztrák televízió honlapján. Negyven százalék választotta az angolt, a németet, valamint más élő nyelveket, mint például a francia és az olasz.

Az oktatási minisztérium egy tavaly márciusban ismertetett felmérése szerint a bécsi iskolák tanulóinak péládul 40 százaléka nem német anyanyelvű, s minden második iskolában 90 százalék feletti a németet második nyelvként használó gyerekek aránya.

A természettudományi tárgyakat egyre inkább jelentéktelennek tartják. A matematikát 33 százalék, a fizikát és a kémiát 23 százalék jelölte meg. A legkevésbé a művészeti oktatás, a hittan és a holt nyelvek tűnnek fontosnak az osztrákok számára.

A felmérés kiterjedt arra is, hogy mit tart a lakosság az oktatási rendszer legnagyobb hibájának. Erre a kérdésre 56 százalék felelte azt, hogy az iskolarendszer nem teljesíti azt a célt, hogy egy-egy osztályban minden gyerek beszéljen németül. Negyven százalék elégedetlen azzal, ahogy az oktatás felkészíti a gyerekeket a munka világára és ugyancsak negyven százalék lát javítanivalót a tanárok felkészültségén és a pályára való alkalmasságukon.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32