Komolyan verseng a Dell és a HP a 3PAR-ért

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 27. 07:04

Mint arról korábban beszámoltunk, a HP néhány napja rálicitált a Dell vételi ajánlatára, amit a rivális gyártó kínált a 3PAR adatbázis-cégért, most viszont a Dell is megajánlott egy kicsivel magasabb összeget.

A Dell először 1,2 milliárd dollárért szerette volna megvásárolni a 3PAR-t, ám néhány nappal később a Hewlett-Packard nagyjából 1,6 milliárdot ajánlott a társaság tulajdonjogáért. A Dell most egy amolyan „tartom, és nem emelek” húzással szintén körülbelül 1,6 milliárdot kínál a cégért, a különbség mindössze részvényenként 30 cent. Vagyis a HP 24 dollárért, míg a Dell most már 24 dollár 30 centért venné meg az informatikai adattárolással foglalkozó cég papírjainak darabját.

Az elemzők többsége és a részvénypiac is egyetértenek abban, hogy a Dell szerény második ajánlata azt jelzi, további versengés esetén már nem szeretnék folytatni a HP-vel a csatát. Az emiatt kissé csalódott Wall Street-en a hírre 2,3 százalékpontot esett vissza a 3PAR részvényeinek árfolyama. A technológiai iparban szokatlan felvásárlási verseny azt jelzi, hogy a számítógépes ágazatban érdekelt vállalatok egyre inkább igyekeznek minél több lábon állni. Ezen kívül az sem mellékes szempont, hogy a magas szintű adattárolás, amely a 3PAR fő profilja, az informatika jövőjének kikiáltott „cloud computing” kulcsfontosságú tényezője.

Kulcsszavak: +céginfo HP Dell

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14