Általános rendőri rajtaütés az európai internet-szolgáltatóknál
Hivatalos közleményt egyelőre csak a svéd hatóságok bocsátottak ki az ügyben. Eszerint a nyomozás még 2 évvel ezelőtt indult el Belgiumból, és elsősorban Warez fájlcserélő oldalak ellen irányult. A svédországi vizsgálat a PRQ-nál zajlott, amely a Pirate Bay és a Wikileaks adatforgalmát is kezeli, a svéd ügyészség szerint ugyanakkor a célpontok nem ezek voltak, hanem a „The Scene” nevű filmmegosztó oldal. Négy embert gyanúsítottként ki is hallgattak az ügyben, letartóztatások viszont egyelőre nem történtek. A svéd rendőrök emellett egyetemeken is kutattak, és el is koboztak szervereket, azonban ennek célja csupán információszerzés, vagyis egyelőre senkit nem gyanúsítanak a tanárok és a hallgatók közül.
A hatósági vizsgálatok többek között Magyarországon, Belgiumban, Csehországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Olaszországban is egy időben zajlanak, ám ezekről egyelőre nem tudni semmilyen részletet.
Kapcsolódó cikkek
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Az internet az orosz mozi halála
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Oroszországban nem lesz internet-cenzúra
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
- Börtönbe küldhetik a Pirate Bay alapítóit
- Vége a Limewire-nek
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A legtöbben Black Fridayre várnak a vásárlással, a HONOR pedig ebben is segít
Már nagyban dübörögnek a Black Friday akciók, amikből a HONOR is jelentősen kiveszi a részét. Ez nem meglepő, elvégre legfrissebb kutatásából kiderül, hogy az emberek 88%-a – még ha nem is mindig, de – vár az akciókig, mielőtt lecsapna termékekre.
Életmódváltás a kényelem jegyében a hosszú téli hónapokban
Ahogy a napok egyre hidegebbé válnak, sokkal több időt töltünk a négy fal között. Legyen szó munkáról, olvasásról vagy a kedvenc sorozatunk streameléséről, ennek az extra képernyő előtt töltött időnek gyakran megvan az ára: szemünk kiszárad és elfárad, illetve egyéb kellemetlenségeket is tapasztalhatunk a kijelzőknek való kitettség miatt. Manapság, amikor a digitális készülékek központi szerepet játszanak a mindennapi életben, mindennél fontosabbá vált, hogy olyan technológiát válasszunk, amely a jólétet helyezi előtérbe. A TCL NXTPAPER készülékek tökéletes megoldást kínálnak, hiszen a legmodernebb innovációt olyan funkciókkal ötvözik, amelyek célja a látás védelme és a digitális élmény fokozása.
Ingyenes, értékes eszközök a kisvállalkozók számára
A Rakuten Viber bejelentette egy sor olyan funkció bevezetését, amelyek lehetővé teszik a kisvállalkozások számára a költséghatékony növekedést. A sikeres görögországi és Fülöp-szigeteki indulás után a kisvállalkozások tulajdonosai a Viber világszerte több kulcsfontosságú piacán is ingyenesen létrehozhatják és közvetlenül kezelhetik a Viber üzleti fiókjaikat. Ez lehetővé teszi számukra, hogy bemutassák vállalkozásukat a Viberen, a felhasználók megtalálhassák őket az alkalmazás helyi kereséseiben, valamint kezeljék az ügyfeleikkel való interakciókat.
Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból
A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán – amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg – Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő lüktetése kapott zenei formát, újszerű módon megjelenítve és hallhatóvá téve azt a szerves kapcsolatot, amely a Telekom hálózatain keresztül az embereket szerte Európában összeköti. A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben.
Így parkolunk mi: hol és mennyit fizetnek a magyarok a várakozásért?
Országosan 720 forintot fizetnek átlagosan az autósok egy parkolásért, de 1000 forint alatt ritkán ússza meg az, aki Budapest belvárosában áll meg a járművével – derül ki a Simple mobilapplikáció statisztikájából. Több órát inkább a népszerű kirándulóhelyek és fürdők környékén várakoznak a magyar autósok, ezért vidéken a nyár számít kiemelt időszaknak parkolás szempontjából.