GVH: 60 millió forint bírság a Vodafone-nak

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 13. 09:04

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt 60 millió forintra büntette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH közleménye szerint a Vodafone az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival valósította meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A Vodafone az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a hírt.

 A Vodafone az Internet Basic nevű mobilinternet-csomagját - annak bevezetésével egyidejűleg tavaly május és július vége között intenzív kampányban népszerűsítette. A promóció során a tarifacsomagot 2 év hűségnyilatkozattal vásárló fogyasztók számára a Vodafone a 4.000 forintos havidíj felét július 31-ig elengedte. Az akciós csomag ára így havi 2.000 forint volt, ami az előfizetés időpontjától függően maximum három hónapon keresztül érvényesülhetett. A szolgáltatás ára a kedvezményes időszak elteltével, ami a gyakorlatban az augusztusban kezdődő számlaciklust jelenti már 4.000 forint volt.

 A közlemény szerint az akcióban úgynevezett fogyó kedvezmény érvényesült, vagyis a potenciálisan elérhető kedvezmény az akciós időszak előre haladtával csökkent. Az érintett időszakban az Internet Basic mobilinternet-csomagra mobilinternettel már rendelkező ügyfél nem válthatott.

 A fogyasztók a GVH által vizsgált tájékoztatási eszközökön – így televíziós szpotokban, on-line bannereken, eladáshelyeken elérhető szórólapokon és plakátokon, citylight plakátokon, illetve a Vodafone által előfizetőinek megküldött One című magazinjában - kiemelt módon kaptak információt az újonnan megjelenő internetes csomag áráról. E tájékoztatások azonban nem nyújtottak valós képet a reklámozott mobilinternet-szolgáltatás hirdetett kedvező díjáról és igénybevételének feltételeiről.

 A vizsgált tájékoztatások ugyanis a fogyasztó által jól észlelhető főinformációként a szolgáltatás kedvezményes árát tüntették fel anélkül, hogy utaltak volna arra, hogy a feltüntetett összeg már a kedvezményes, csökkentett havidíjat jelenti. Ebből következően a fogyasztó gyakorlatilag fele akkora kiadásra számíthatott, mint amit hosszú távon, közel két éves periódusban ténylegesen fizetnie kell. A kifogásolt tájékoztatások között olyan is szerepelt, ami feltünteti ugyan a havi 2.000 forintos kedvezményes díjat, ám nem jelent meg az az információ, miszerint e kedvező lehetőség időben korlátozott, azaz kizárólag 2009. május 2. és 2009. július 31. között vehető igénybe.

 A GVH szerint ezen túlmenően például más tekintetben is megtévesztették a fogyasztókat: amellett, hogy például a televíziós reklámok és a citylight-ok esetében a tájékoztatás rövid észlelhetősége és olvashatatlanul apró betűkkel történő megjelenítése miatt az információk észlelhetetlenek voltak, egyes esetekben a kiegészítő információkban foglaltak tovább fokozták a megtévesztés lehetőségét. Itt ugyanis a fogyasztó úgy kellett, hogy értelmezze az apró betűs, továbbá a csillag alatti tájékoztatást, hogy az általában 2.000 forintért igénybe vehető Internet Basic szolgáltatás ellenértéke, kétéves hűségnyilatkozat vállalása esetén mindössze havi 1.000 forint. E tájékoztatások alapján pedig a fogyasztóban semmilyen kétség sem merülhetett fel a szolgáltatás havi díjának mértékével kapcsolatban.

 A GVH álláspontja szerint a fogyasztók vitathatatlanul legjellemzőbb tulajdonsága a termékekkel kapcsolatos árérzékenység. A szolgáltatás ára tehát az egyik legfontosabb olyan tulajdonság, aminek birtokában az érdeklődő dönt arról, hogy azt igénybe kívánja-e venni, így e körülmény az ügyleti döntését alapvetően és egyértelműen befolyásolja. Ezt igazolja a GVH által 2009 áprilisában megrendelt kutatás is, ami az otthon internetezők mobilinternettel kapcsolatos ismeretei, attitűdjei és véleménye tárgyában készült. A kutatás rámutatott arra is, hogy a potenciális használók szerint a szolgáltatás havidíja és a szolgáltatás megbízhatósága a legfontosabb szempont, tehát ezek nyomnak a legtöbbet a latban akkor, amikor választanak az ajánlatok közül. A kutatás kiemelte, hogy egy 2.000 forintos áremelkedés esetén az igénybevevők 68 százaléka váltana egy olcsóbb szolgáltatási csomagra, egyharmada pedig megszüntetné a mobilinternet előfizetését.

 A GVH a kiszabott bírság összegének meghatározása során figyelembe vette a reklámkampány költségeit. A súlyosító körülmények között például azt, hogy a Vodafone-t az elmúlt években a versenyhivatal többször elmarasztalta. Enyhítő körülményként értékelte a GVH a kampány viszonylag rövid idejét, ám ezt ellensúlyozza némileg annak intenzív volta.
 

Kulcsszavak: GVH jog Vodafone-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55