A GTS 150 millió forintból fejleszti az Interware-t

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 12. 14:32

A GTS Central Europe lezárta az Interware távközlési vállalat felvásárlását, s a következő három hónapban 150 millió forintot fordít a cég budapesti, Victor Hugo utcai adatközpontjának bővítésére - mondta Pauer Pál, a GTS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A GTS Central Europe június 10-én írta alá a szerződést az Interware 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. A felek a megállapodás pénzügyi részleteit nem hozzák nyilvánosságra. A tranzakció október 1-jén, a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása mellett zárult le.

Az Interware 1998 óta a magyar alternatív távközlési piac szereplője, egyebek mellett szerverhoszting-, internet- és vezetékestelefon-szolgáltatásokat kínál elsősorban üzleti ügyfelek számára. A cég két adatközpontot működtet Budapest belvárosában összesen 1075 négyzetméteren.

A tranzakció lezárását követően a GTS Central Europe az Interware-t beolvasztja magyarországi leányvállalatába. A két cég egyesülését követően a GTS Hungary (korábban GTS-Datanet Távközlési Kft.) teljes éves árbevétele várhatóan meghaladja majd a 17 milliárd forintot, adatközpontjainak összterülete pedig több mint 1600 négyzetméterre nő.

Az Interware tavalyi bevétele 2,4 milliárd forint volt, alkalmazottainak száma pedig 60. A két cég egyesülésével a létszám 230-ra nő.

A két cég bevétele 2010-ben összesítve sem nő, mivel a piacon éves szinten stagnálás várható.

A GTS Hungary az idén az első félévben 7,15 milliárd forint bevételt ért el, míg a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1,18 milliárd forint volt. Tavaly a bevétel 15,8 milliárd forint, az EBITDA pedig 2,8 milliárd
forint volt.

A GTS Hungary tavaly 1,3 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, ami az idén is 1 milliárd forint fölött lesz.

Az ügyvezető elmondta, a GTS csoport a felvásárlást követően a Victor Hugo utcai adatközpontot egy új szervertermet alakít ki, s ezzel párhuzamosan az energiaellátást is bővíti.

A GTS azért vásárolta meg az Interware-t, mert úgy látja, hogy az adatközponti szolgáltatások iránti nő az igény. A cég további felvásárlásokat is tervez a magyar piacon, illetve hálózatfejlesztésben is gondolkodik.

A GTS csoport jelenleg tíz adatközpontot működtet Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában, amelyek összterülete meghaladja a 8 ezer négyzetmétert, és több mint 10 ezer szerver kiszolgálására alkalmas.

 GTS Central Europe emellett optikai hálózatot működtet Közép-Európában, de szolgáltatásai elérhetőek Ausztriában, a Balkánon, a Balti államokban, Oroszországban, Törökországban és Ukrajnában is. Tavaly a GTS CE árbevétele elérte a 384,5 millió
eurót, az EBITDA-ja pedig a 86 millió eurót.

A GTS CE tulajdonosa egy magánbefektetői alapokból álló konzorcium, amelyet a Columbia Capital, az M/C Venture Partners és az Innova Capital vezet. A konzorciumnak tagja a HarbourVest Partners és az Oak Investment Partners and Bessemer Venture Partners is.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36