A közösségi oldalakon töltik a legtöbb időt a netezők
Világszinten átlagosan 4,6 órát töltenek el hetente a netezők közösségi oldalakon ismerősök keresésével, tartalmak megosztásával és üzenetek küldésével - közölte a TNS Infratest piackutató cég hétfőn Bielefeldben egy nemzetközi tanulmány eredményeire hivatkozva.
Átlagosan heti 4,4 órával a legkedvesebb online tevékenységek között az emailek írása szerepel a második helyen, mögötte pedig 3,9 órával az egyéni érdeklődést kiszolgáló illetve a hobbival foglalkozó oldalak látogatása végzett.
Bár az e-mailezés csak a második helyen végzett, a tanulmány szerint mégis ez a legfontosabb napi internetes alkalmazás: az internetes felhasználók 72 százaléka ír vagy olvas minden nap mailt.
A felmérés során megkérdezettek 55 százaléka naponta internetes hírportálokon szerzi értesüléseit a nagyvilág eseményeiről. 46 százalékuk jelentkezik be a minden nap a Facebookra, a MySpace-re, vagy a német StudiVZ-re, vagy egyéni érdeklődés alapján a különböző tematikus oldalakra.
A TNS Infratest a tanulmány elkészítéséhez világszerte 46 országban összesen ötvenezer felhasználót kérdezett meg, ezzel saját adatai szerint lefedte az internetezők közösségének 88 százalékát.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- A brit gyerekek csaknem fele használja a Facebookot
- Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (2. rész)
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (1. rész)
- Iskolai osztályok fotói versengenek a Facebookon
- Új prémium hirdetési forma a Facebookon
- Virtuális véleményünkért a bíróságon felelhetünk
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.