Döntött a szerb kormány a Telekom Srbija privatizációjáról
Döntött a belgrádi kormány a Telekom Srbija állami távközlési vállalat többségi tulajdonrészének eladásáról - jelentette a szerb média. A határozat szerint a legnyereségesebb szerb állami vállalat 51 százalékát hirdetik meg eladásra. A nyilvános pályázatot a Financial Times című üzleti lapban jelentetik meg, és még az idén szeretnék lezárni a privatizációs eljárást.
A Telekom Srbija részvényeinek 80 százaléka van állami tulajdonban, a maradék 20 százalék a görög OTE távközlési vállalaté. Korábban a Deutsche Telekomot, a Telekom Austriát, a France Telecome-ot emlegették lehetséges vevőként, de állítólag Európán kívüli érdeklődők is vannak, az egyiptomi Orascom és a China Mobile.
A szerb cég a legutóbbi értékelés szerint 2,43 milliárd eurót ér, vagyis a szerb kormány 1,24 milliárd euró bevételt remélhet az üzletből. A befolyó összeget a szerbiai infrastruktúra fejlesztésére fordítják az ígéret szerint.
A Telekom Srbija a tulajdonosa legnagyobb szerbiai mobilszolgáltatónak, az mt:s-nek, és összesen egymillió mobiltelefon-előfizetője van Boszniában és Montenegróban. A cég tavaly 150 millió eurós nyereséget ért el.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.