Jövő éve elején jön a Light Peak, kérdéses az USB 3.0 sorsa

Milkovits Gábor, 2010. november 6. 18:07

Az Intel bejelentette, hogy 2011 első felében dobja piacra az első, saját Light Peak adatátviteli technológiáját használó termékeket, ugyanakkor az USB 3.0-támogatásról nem esett szó.

A Light Peak párhuzamosan, mindkét irányban, állandó 10 Gb/s-os adatátviteli sebességet garantál, amivel valóban felülmúlja az USB 3.0-t. A processzorgyártó valószínűleg éppen azért nem integrálta eddig az USB 3.0-támogatást lapkakészleteibe, mert inkább a Light Peak sikerében érdekelt, amin egyébként az Apple-el közösen dolgozik. Korábban az Intel egyik illetékese azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a következő generációs Windows megjelenése előtt nem kívánnak USB 3.0-kompatibilis lapkakészleteket kiadni. Márpedig a jelenlegi menetrend szerint az újabb Microsoft operációs rendszer nem várható jövő év vége előtt. Ez azt jelenti, hogy a PC-gyártóknak külön USB 3.0 csipet kell beszerelniük, ami jelentős többletköltséggel jár. Pedig az USB 2.0 gyors elterjedésében kulcsszerepe volt annak, hogy az azt alapból támogató Intel lapkakészletek már a megjelenés után alig egy évvel, 2002-ben forgalomba kerültek. Nem is csoda, ha az USB 3.0 eszközök egyelőre ritkák, mint a fehér holló.

Az USB 3.0 valóban lassúbb, mint a Light Peak: elvben 4,8 Gb/s-os adatátvitelt biztosít, ami így is nagy előrelépést jelenthet az eddigi USB 2.0-hoz képest. Ráadásul nagy előnye, hogy az új eszközök együttműködnek a régebbi szabvány USB-csatlakozós készülékekkel is. A laptopok esetében külön szerencsés, hogy kifejlesztettek olyan ExpressCard-USB 3.0 adaptereket, amelyekkel a noteszgépek többsége ki tudja majd használni a gyorsabb csatlakozófelület előnyeit az ilyennel rendelkező perifériákkal való kommunikációban. Kérdés, hogy az Intelnek mik a hosszú távú tervei, illetve, hogy ezek hogyan hatnak majd a PC-gyártókra.

Kulcsszavak: processzor Intel

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36