Használhatatlanná teszik a memóriakártyákat az új Windows 7 mobilok
A hiba állítólag nem szándékos, de mindenesetre elég kellemetlen, hiszen például egy mp3-lejátszóként, vagy éppen Office dokumentumok sűrű kezelésére használt mobilon praktikus lehet, ha az ember a hosszadalmas adatmásolás helyett időnként egyszerűen kicseréli a memóriakártyát. A Windows mobilokon viszont valamiért csak az összekötő kábel segítségével lehet adatokat átvinni a telefonok és a PC között, ami általában jóval lassúbb, mint ha közvetlen bemenettel, vagy egy USB kártyaolvasóval tennénk ugyanezt. Ezen kívül nem használhatjuk ugyanazt a memóriakártyát semmilyen más eszközön, ráadásul a behelyezés után szinte soha többé, mivel a mobilok által végrehajtott változtatások azt sem engedik, hogy újraformázzuk az adattárolót.
A Samsung egyébként külön figyelmeztet erre, a Microsoft azonban egyelőre nemigen foglalkozik nyilvánosan a kérdéssel. Egyes vélemények szerint a hiba nem szándékos, csupán arról van szó, hogy a Windows Phone 7 fejlesztői eredetileg nem számoltak memóriakártya-támogatással, a készülékgyártók egy része azonban saját szakállára mégis tett ilyet néhány telefonra. Hogy aztán most a Microsoft kijavítja-e a problémát, vagy inkább az Apple-hez hasonlóan mellőzteti a jövőben a microSD csatlakozót, az egyelőre nem világos.
Kapcsolódó cikkek
- Bug a Windows Phone mobilokban [Videó]
- Microsoft-szoftverfrissítéstől "fagynak" a windowsos telefonok
- Microsoft automatikus problémamegoldó portálja magyarul
- Visszavonja hibás javítását a Microsoft
- Több ezer Windows XP PC-t ütött ki a McAfee szoftverfrissítése
- Akár főzni is lehetne az Nvidia GTX480-al
- Nulladik napi Explorer hibával hackelték meg a Google-t
- Saját fájljainkhoz nem férhettünk hozzá az Office 2003-ban, a hibát javították
- Kellemetlen hiba az Office-ban – nem elérhetők a védett tartalmak
- Kinyírja az SD-kártyát a Windows 7
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.