Félnek a felhasználók a hamisított szoftverektől
A világszerte több mint 38 ezer felhasználó megkérdezésével, a TNS által végzett kutatás szerint a hamisított szoftverek használta miatt minden negyedik felhasználó adatai elvesztésétől tart a legjobban, 23 százalékuk azt gondolja, hogy ellophatják személyes adatait, míg 15 százalékuk úgy véli, hogy a bűnszövetkezetek a szoftverkalózkodásból származó jövedelmekből más bűncselekményeket is finanszíroznak.
Tízből nyolcan azt válaszolták, hogy a hamisított szoftverek valamilyen szinten kockázatokat rejtenek számukra, heten pedig meg vannak győződve róla, hogy az eredeti szoftverek biztonságosabbak, stabilabbak és könnyebben frissíthetők, mint a hamisak.
A Microsoft közleménye szerint mindezt a statisztikák is alátámasztják. A Harrison Group kutatása szerint azon kis- és középvállalkozások, amelyek hamisított vagy nem megfelelően licencelt szoftvereket használnak, 73 százalékkal nagyobb eséllyel esnek adatvesztés áldozatául, és 43 százalékkal valószínűbb, hogy egész napos vagy annál is hosszabb rendszerleállást kell
elszenvedniük, mint az eredeti verziókat alkalmazó társaik.
A kutatás kimutatta azt is, hogy a vásárlók 72 százaléka a vásárlás pillanatában a csomagolást ellenőrizve próbál fényt deríteni a program eredetére. Ez a módszer azonban ma már közel sem olyan megbízható, mint az elmúlt évtizedekben. A külsőségek, például a csomagolás terén olyan sokat fejlődtek a hamisítók, s így komoly tapasztalat nélkül csak nagyon nehezen különböztethetők meg ezek a termékek az eredetiektől.
A közlemény idézi Tóth Zitát, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkárát, aki a TÁRKI idei reprezentatív felmérését ismertetve elmondta, hogy a teljes lakosság 20 százaléka, ezen belül a fiatalok 41 százaléka nyitott a másolt, illegális forrásból származó szoftverek iránt.
A HENT megbízásából a TÁRKI által készített kutatásból az is kiderül, hogy a lakosság nem minden típusú hamisított termékkel szemben olyan megengedő, mint a szoftverekkel: hamisított ételt például csak 8, míg ilyen gyógyszert csupán 5 százalékuk használna.
A kutatásból kirajzolódik a gépén hamis szoftvereket futtató tipikus felhasználó képe is: budapesti, 30 év alatti, középiskolai végzettségű férfi vagy nő.
A hamisított szoftverek elleni küzdelemben nemcsak a fogyasztókra, hanem másokra is fontos szerep hárul: a megkérdezettek 65 százaléka szerint a kormányzatoknak, 72 százalékuk szerint pedig a szoftver iparágnak kellene fokoznia ilyen irányú erőfeszítéseit.
Kapcsolódó cikkek
- Megdöbbentő eredmények az illegális szoftverhasználatról
- Akár 80%-os kedvezmény Microsoft és Adobe szoftverekre
- Az orosz számítógépboltok jelentős mértékű kalóz-szoftver kereskedelmet bonyolítanak le
- Ingyenes kalózos játék és tesztek a MS karácsonyi kosarában
- Steve Ballmer diákok előtt mutatta be az új Windows Live Messengert
- Szoftverkalózokkal harcol a Microsoft
- Kínában már kapható a Windows 7 kalózváltozata
- Letölthető a redmondi Flash-gyilkos, a Silverlight 3
- Kríziskezelő alkalmazás a Microsofttól
- Microsoft Stellarium
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.