Készülékeket is forgalmaz a kínai ZTE a magyar piacon
Az okostelefonokat egyelőre a T-Mobile értékesíti, de tárgyalnak más szolgáltatókkal is.
A ZTE, a világ egyik vezető távközlési berendezés- és hálózati megoldás szállítója tavaly világszerte több mint 60 millió telefont adott el, az idén pedig 80 milliónál is többet tervez értékesíteni. A cég 70 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon mintegy 100 főt alkalmaz, akiknek negyven százaléka magyar, a többi kínai és európai.
Magyarországon a mobilosok száma 11,8 millió, az előrejelzések szerint 2015-re 13 millióra bővül. A felmérések szerint ma 1,7 millió okostelefont használnak a magyar piacon, míg 2015-ben már minden második készülék ilyen lesz.
A ZTE a magyar telefonpiacra 2007 végén lépett be. A társaság a nyáron elnyerte a Telenor Magyarország megbízását arra, hogy a következő években listaáron mintegy 200 millió euróért alakítsa át hálózatát. A ZTE mobil hálózati berendezéseket szállít és negyedik generációs LTE hálózatot épít ki a Telenornak.
A ZTE eddig 7 kereskedelmi célú LTE-hálózatot és több mint 50 kísérleti LTE-projektet bonyolított le Európa, Észak-Amerika, a Közel-Kelet, valamint Ázsia és a csendes-óceáni térség országaiban.
A ZTE tavaly 36 százalékkal, 8,8207 milliárd dollárra növelte árbevételét. Ennek az összegnek 10 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
- ZTE PF200 és N910: Android Ice Cream Sandwich rendszerrel
- Huawei Ascend D1 Q – A kínai négymagos?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.