Újabb elismerés a hálózatban tanuló kattintós nagyiknak
Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó magyar stratégia elfogadásának 5. évfordulójára idén a Tempus Közalapítvány – az Európai Bizottság támogatásával – díjat hozott létre olyan Magyarországon aktívan és eredményesen működő, az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos hálózatok támogatására, amelyek más hazai kezdeményezések számára is példaértékűek lehetnek. A Hálózati tanulásért díjat az elsők között osztották ki a „Kattints rá, Nagyi!” hálózatának.
A Kattints rá, Nagyi! elnevezésű programot a UPC Magyarország és a Budapesti Művelődési Központ 2006-ban indította el országos szinten, azzal a céllal, hogy az 55 év feletti korosztály is megtanulhassa az internet-használat praktikáit, és ne csak a fiatalok élvezhessék annak előnyeit. Az országos képzési hálózatba kihelyezett program résztvevői gyakorlatorientált, kiscsoportos képzés keretében sajátíthatják el az elektronikus írástudás, az internetezés és az elektronikus levelezés alapjait. A harmadik életkorban lévő tanulók jelképes ezer forintos díj mellett huszonöt órás, kiscsoportos tanfolyamon ismerkedhetnek meg az infokommunikációs eszközök, a számítógép, az internet, az internetes keresők használatával, az új típusú ismeretszerzés és kapcsolattartás lehetőségeivel. A folyamatosan továbbfejlesztett tanfolyamokon már több mint hatezer magyarországi és egyre nagyobb számú határon túli netnagyi, valamint számos oktató, és megszerzett tudások továbbadásával pedig nagyságrenddel több szenior sajátította el az elektronikus írástudást. A program eredményességének egyik bizonyítéka, hogy a tanfolyamon részvevő idős netezők már a közösségi médiát is birtokba vették, és Kattintós Nagyik néven saját kluboldalt hoztak létre a Facebookon.
Az egyedülálló oktatási programot az Európai Bizottság ePractice kezdeményezése a 2007. decemberi lisszaboni miniszteri tanácskozáson, a hazánkat egyedül képviselő e-befogadási oktatási programként a legjobb nemzetközi gyakorlatok közé sorolta, és feljogosította az európai „Légy az információs társadalom részese!” e-befogadási program hivatalos logójának használatára. A képzést, annak jelentősége és újító jellege miatt az EU elektronikus társadalmi befogadást segítő kezdeményezéseinek legjobb gyakorlatait bemutató ePractice.eu weboldalán „Editor’s choice” szerkesztői ajánlással emelték ki 2008-ban. Ezt követően 2009-ben az Access-IT 2009 nemzetközi megmérettetés oktatási kategóriájában is a legjobb gyakorlatok közé választották. Több év hazai e-Inclusion országjelentésében és számos tanulmányban is hivatkozási pontként említik, és a magyar kormányzati portál a E-közigazgatási Tudásportál Bevált gyakorlatok projektjei közé is beválasztották a Miniszterelnöki Hivatal ajánlása alapján.
Kapcsolódó cikkek
- Iskolai osztályok fotói versengenek a Facebookon
- Infotér konferencia - Soltész Miklós: egységes informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátásban
- Infotér konferencia - Hoffmann: az informatika fontos eszköz, de a cél az emberközpontúság
- Sztároktatók a Stanford Egyetemen - Virtuális, mesterséges, mégis 58 ezren akarják
- Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a gyermekek
- A pedagógusképzés kötelező részévé kell tenni a médiaismereteket
- Több száz számítógépet kapnak soproni iskolák
- Informatikai konferencia a Kaposvári Egyetemen
- Horváth Dávid marad a NetMiniszterelnök
- Félmilliárdos uniós iskolai informatikai fejlesztés Szabolcsban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.