Kilenc nanométernél járnak a tajvani chipfejlesztők
A mikrochipek miniatürizálása terén újabb áttörést sikerült elérniük a tajvani kutatóknak, akik a jelenlegi gyártási határnak tekintett 20 nanométerhez képest már a lényegesen kisebb, 9 nanométeres technológiát fejlesztik.
A tajvani szakemberek célja az olyan szupervékony mikrochipek kifejlesztése, amelyekkel lényegesen könnyebb és olcsóbb laptopokat, mobiltelefonokat lehetne előállítani.
Az észak-tajvani Hszincsuban (Hsinchu) kormányzati támogatással üzemeltetett Országos Nanoeszköz Laboratórium közlése szerint az eddigi 20 nanométeres technológiai határhoz viszonyítva az új - 9 nanométeres struktúrával készült - lapkák
nagyságrendekkel több információt hordozhatnak.
A jelenleg kapható memóriamodulhoz képest az új kísérleti chipeken hússzor több információ tárolható, míg a működtetéshez is csak töredék energiára, azaz a jelenlegi chipek elektromosáram-igényének kétszázad részére van szükség.
A kutatók egy évvel ezelőtt még a 16 nanométeres gyártási technológián dolgoztak; a 9 nanométeres fejlesztés azt jelenti, hogy a szilíciumlapkára sűrített tranzisztorok között mindössze 9 nanométer a távolság.
Az alapterület csökkentésével egyetlen működő processzormag legyártásához kisebb szilíciumlapkákra van szükség, illetve egy szilíciumostyából több hibátlan, vagy nagyobb teljesítményű processzor gyártható.
"A laboratóriumi szinten lévő 9 nanométeres technológia ipari felhasználása csak évek múlva várható, pedig egy ilyen lapka 1 négyzetcentiméteres területére 1 millió képkocka vagy 100 órányi térhatású mozifilm férne el" - magyarázta Jang Fu-liang (Yang Fu-liang) intézményvezető.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelefont állítanának Föld körüli pályára brit mérnökök
- Emberközeli interfész a Fujitsu-tól
- Újra megnyílt a Mindentudás Egyeteme
- Szupererős fémüveg
- Tudományos nosztalgia – Újra épül az EDSAC
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Digitalizálják a nagyváradi evangélikus levéltárat
- A szudokut is megoldja a Google
- Több év anyagával bővült az Erdélyi Magyar Adatbank
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.