Az idén is nőtt a Fujitsu Kft. bevétele
A Fujitsu Technology Solutions Kft. forgalma 8,5 százalékkal emelkedik az idén, s év végére eléri a 20 millió eurót, a növekedés meghaladja a magyar informatikai piac átlagos bővülését.
Poros Gábor, a cég ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a magyar piacon a Fujitsu korábban alapvetően termékszállító cég volt, de az elmúlt egy-másfél évben egyre több komplex szolgáltatást is nyújt. Ez utóbbi területen 30 százalékos növekedést ér el a vállalat az idén, míg például a tárolórendszerek forgalma 15 százalékkal emelkedik.
A március végén záruló pénzügyi évről az ügyvezető elmondta, a növekedési ütemet a következő három-három és fél hónapban is tartani szeretnék.
A 2010-es évről elmondta, nehéz piaci körülmények között teljesített jól a vállalat. A válságnak még nincs vége, amit mutat az is, hogy az informatikai beruházásokra szánt kereteket a cégek és az állami, önkormányzati szerveztek csökkentették, s emiatt sok fejlesztést elhalasztottak. Hozzátette, a kormányzati piac a második félévre minimálisra csökkent.
Pozitív viszont, hogy teret nyernek azok az új technológiák, amelyekkel gazdaságosabban, költségtakarékosabban, hatékonyabban lehet működtetni a meglévő eszközöket. A takarékosság miatt a vevők nyitottá váltak olyan megoldásokra is, amelyek korábban nem nagyon érdekelték őket - ismertette.
Poros Gábor szerint a Fujitsu nyertese a folyamatnak, mivel másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy kivonul az alacsony árú, belépőszintű lakossági eszközpiacról, s a vállalatok, intézmények magas színvonalú kiszolgálását helyezi előtérbe.
Elmondta, az úgynevezett virtualizáció és a felhő technológia alkalmazása még sok lehetőséget rejt magában, mivel a meglévő szerverek többnyire 10-15 százalékos kihasználtsággal működnek, s ezeket a kapacitásokat pedig érdemes, és el is lehet adni a piacon.
A jövő évről Poros Gábor elmondta, a költségtakarékosság még 2011-re is jellemző lesz, s az ügyfelek nem feltétlenül birtokolni fogják az informatikai eszközöket, hanem szolgáltatásokat vesznek igénybe.
A Fujitsu a globális informatikai piacon a harmadik, ezen belül csak a hardvert nézve a 4. legnagyobb szállító.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.