A gyerekek 60 százaléka hazudik koráról az interneten
Egy európai felmérés szerint a 9-16 éves korosztályban a gyerekek 59 százaléka rendelkezik profillal valamelyik közösségi portálon. A hollandok vezetők ezen a téren, a Benelux-államban a gyerekek 80 százaléka jelen van a közösségi hálón. A lista utolsó helyén Románia szerepel, ott csak 46 százalék ez az arány - tudatta az Európai Bizottság kedden Brüsszelben. A testület rávilágított arra, hogy a gyerekek egyre zsengébb korban kezdenek internetezni.
A fiatalok még mindig lebecsülik azokat a veszélyeket, amelyektől a szülők óvják őket, és kockázatoknak teszik ki magukat a világhálón - állapította meg a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában idézett jelentés.
A Kidscape nevű gyermekvédő szervezet több mint 2300 fiatal - 11 és 18 év közötti - brit internethasználót kérdezett internetes szokásairól. A felmérés szerint a netezők java része hazudik koráról a világhálón, a legtöbbet azok, akik idegenekkel erednek beszélgetésbe. Közülük 60 százalék a koráról nem állít igazat, 40 százalék a személyes kapcsolatairól fogalmaz meg valótlanságokat.
Egy másik, a Kaspersky Labs internetbiztonsági cég által végzett felmérés arra világított rá, hogy a felhasználók 43 százalékának van olyan online barátja, akivel még soha nem találkozott. A 18 és 24 év közöttiek körében 54 százalék ez az arány.
Szakemberek szerint az adatok azt sugallják, hogy a fiataloknak több személyisége is megmutatkozhat a világhálón. És bár az iskolák és a szervezetek nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságos internethasználat oktatására, a fiatalok mégsem tekintik magukra érvényesnek az esetleges kockázatokat.
A Kidscape által megkérdezett fiatalok 45 százaléka állította, hogy néha boldogabb a világhálón, mint a való életben, 74 százalék mondta azt, hogy másként viselkedik az interneten.
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- A mobiltelefonok biztonságáért
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Együttműködési megállapodást kötött az ORFK és az NMHH
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.