A Motorola Mobility barcelonai shoppingolása
Nem csak új termékekről esik szó a Mobile World Comgress rendezvényen, hanem paktumokról, fúziókról is. A Motorola Mobility is egy bevásárlást jelentett be: megvette a 3LM (Three Law Mobility) céget, amely biztonsági szoftvereket gyárt az üzleti és kormányzati szférának androidos okostelefonokra. A Motorolának volt persze egy-két szava a mi bevásárlásunkhoz is: az amerikai után rövidesen az európai piacon is megjelenik a Droid Pro telefon és a Xoom tablet.
A Motorola cégfelvásárlási üzletét már tavaly év végén nyélbe ütötték, csak ügyesen eltitkolták, megvárva a nyilvánosságra hozatallal a Mobile World Congress első napját. A Motorola célja a vásárlással, hogy a biztonsági szoftverek
telepítésével, továbbfejlesztésével elfogadottá tegye az androidos telefonokat is az üzleti szférában, illetve a kormányzati körökben, ugyanis jelenleg ezen a téren egyedül a Blacberrynek van presztizse.
A másik barcelonai bejelentés nekünk európaiaknak szólt, hisz az amerikai piacon már tavaly bejelentett Android 2.2-es telefonja, és Android 3.0 tabletje rövidesen Európában is kapható lesz. A Droid Pro érintőképernyővel és teljes qwerty billentyűvel is rendelkezik, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a Blackberryvel kíván konkurálni, és az üzleti szegmens a célközönsége.
A 10.1 hüvelykes Honeycombos Xoom tablet pedig ebben a minőségben egészen tegnapig vetélytárs nélkül állt, a Mobile World Congress azonban már kicsalta a napfényre az ellenfeleket, úgyhogy mire a Xoom valamelyik hazai szolgáltató kínálatában is megjelenik valószínűleg meg kell küzdenie a Samsung 10.1-es Galaxy Pad 2-vel, az LG Optimus Padjével és másokkal.
Kapcsolódó cikkek
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
- ZTE PF200 és N910: Android Ice Cream Sandwich rendszerrel
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.