Válság alatt is növekedett az ACE Telecom

forrás Prim Online, 2011. február 22. 16:49

Az ACE Telecom 2010-ben 494 millió forint árbevételt ért el, ami 21,3 százalékkal haladja meg a megelőző év értékét. A cég tavaly az árbevétel több mint 24 százalékát, összesen 121 millió forintot költötte fejlesztésekre, és hasonló mértékű beruházások szerepelnek terveik között a 2011-es évben is.

Az ACE Telecom, a hazai internetszolgáltató piac egy meghatározó szereplője.

Strelisky Ádám, az ACE Telecom ügyvezető igazgatója elmondta: „A stratégiai hálózatfelvásárlások mellett 50 százalékkal, 90 km-ről 135 km-re bővítettük optikai gerinchálózatunkat, és kialakítottunk két egymástól független gyűrű topológiát, ezzel emelve a rendelkezésre állást. A hálózati hibák kiküszöbölését egy egyedi fejlesztésű hálózatmonitorozó rendszer segíti, amely valós időben figyeli a hálózati aktív eszközöket.”

A pozitív eredmények mögött a cégvezetés elsősorban a rugalmas és minőségi internetszolgáltatások iránti keresletnövekedést látja. A nehéz gazdasági helyzetben a cégek keresik a megbízható szolgáltatások megfizethető alternatíváját. Az ACE Telecom 2010-es árbevételének 80 százalékát a vállalati, míg 20 százalékát a lakossági internetszolgáltatásból származó bevételek alkották.

A növekedés emellet, a folyamatosan bővülő területi lefedettségnek és ezen keresztül a nagyobb ügyfélszám elérésnek köszönhető. Az ACE Telecom jelenleg Budapest és agglomerációjának 96 százalékát fedi le. A bővítés mögött többek között, a Wnet Internet Kft. Rétság és környéki hálózatának felvásárlása áll, de 2010 decemberében ACE Telecom tulajdonba került a HunNet Hungarian Networks főváros és környéki hálózata is. Utóbbi tranzakció eredményeként összesen 50 új bázisállomással bővült a cég hálózata. Ezzel az ACE Telecom, Budapest és környéke legnagyobb mikrohullámú hálózatával rendelkező internetszolgáltatójává fejlődött.

Az elképzelések szerint, idén 50 km új hálózat kerül kiépítésre, de a tervek között szerepel új rádiós technológiák bevezetése is.

Kulcsszavak: +céginfo ACE Telecom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55