CeBIT: Angela Merkel és Recep Tayyip Erdogan megnyitották a világ legnagyobb szakkiállítását

Vértes János Andor, 2011. március 1. 00:13

A március 1-től 5-éig nyitva tartó hannoveri CeBIT, a világ legnagyobb ICT kiállítása kedd esti ünnepélyes megnyitórendezvényén Angela Merkel német kancellár és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, valamint a Bitkom elnöke, August-Wilhelm Scheer mondott beszédet. A 70 ország 4200 kiállítóját felvonultató szakvásár idei díszvendége Törökország.

A megnyító negyven perc késéssel kezdődött, de azt mondják, ami nehezen indul, az jól fog sikerülni. A hangulat minden esetre a kínos várakozás ellenére már az elején hamar feloldódott.

Erdogan hangsúlyozta, hogy Törökországnak elemi érdeke új befektetőket találni országa számára. Az információ-technológia a maga növekedési potenciáljával a gazdaság teljesítményét és az exportot is meghatározza, s ez a befektetők számára is kiemelt terepet jelent. Németországtól ugyanakkor azt is kérte a török miniszterelnök, hogy egy kicsit könnyítsen az emberek szabad mozgásán, hisz egy török állampolgárnak az útlevele nagyon hamar megtelik vízumpecsétekkel, lassan egy könyvet kell magával cípelnie.

Merkel az ugyancsak fontos vendégnek tekintett IBM-főnökre, Samuel Palmisano-ra pillantva, beszédét azzal kezdte, hogy egészen visszafiatalodik, ha az IBM-re gondol. Ifjú korában - még az NDK-ban - egy olyan számítógépen dolgozott, amely akár IBM-is lehetett volna, bár éppenséggel csak annak nem egészen legális másolata volt, a szocialista országok annak idején az IBM 360-os sorozat koppintásával alkották meg saját ESZR sorozatukat. Ma viszont egy kancellár számára az IBM a munkahelyteremtést jelenti Németországban, a leépítések ellenére még ma is 20 ezer embert foglalkoztat. - Remélem - nézett át Merkel Palmisano-ról Erdoganra - ez a tőke nem fog mind Törökországba vándorolni. Ugyancsak Erdogannak szólt az a nagy derültséget keltő mondata is, hogy ha az útlevelet könyvvé dagasztják a vízumok, hát helyettesíteni kell a papírt egy chippel. Természetesen komolyan is reagált a vízumprolémákra, amelyeket szerinte nem itt, hanem kétoldalú tárgyalásokon kell rendezni, és amely folyamatot Törökország gazdasági erejének növekedése nyilván katalizálni fog.

A politikusok mellett hagyományosan szót kap a megnyitón a német informatikai cégek szakmai szövetségének, a Bitkomnak az elnöke is.  August-Wilhelm Scheer is dicsérte a török gazdaságban rejlő lehetőségeket, amely Európának is fontos növekedési impulzust adhat. A CeBIT-ről szólva Scheer, aki látott már kétszer ekkora CeBIT-et is (épp tíz évvel ezelőtt volt a rekord 8200 kiállítóval és 810 ezer látogatóval), azt mondta, hogy rég várta ekkora optimizmussal a világ legnagyobb infokommunikációs seregszemléjét, szerinte a CeBIT túl van a mélyponton, újra elindult fölfelé.

 


 

Kulcsszavak: CeBIT CeBIT 2011

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36