CeBIT 2011 - Számítógépes program segít a tökéletes smink elkészítésében
A hannoveri CeBIT, a világ legnagyobb számítástechnikai vásárán bemutatkozó új technológia lényege, hogy háromdimenziós képet készít a nők arcáról és megméri annak színárnyalatát, árnyékoltságát és vonalait. A bevitt képet ezután összeveti azzal a hatvan modellel, amelyeket már előre beprogramoztak a rendszerbe. Majd az egyes arcmintákra készített professzionális sminkekre támaszkodva pontos útbaigazítást ad arról, hogy az arc bizonyos részeire milyen mennyiségű sminket kell felvinni.
A speciális program azt is képes megmondani, hogy a már kipróbált sminkkombinációk közül melyik illik legjobban az archoz - büszkélkedett Kristina Scherbaum, aki a berlini Max Planck Intézet falai között dolgozta ki a programot. "Az arc sajátos karakterjegyeit, így például a szeplőket és az anyajegyeket is számításba vettük. A szoftver azt is megtudja állapítani, hogy az
aktuálisan használt smink illik-e a használójának arcához" - tette hozzá.
A kutatási fázisban lévő szoftvernek egyelőre csak a női változata készült el. A fejlesztők szerint egy kis átalakítással kereskedelmi célú használatra is könnyen alkalmassá tehető - hangoztatta Himangsho Saikia, a program alkalmazási felületének tervezője. "A professzionális smink nagyon drága, de ennek a programnak köszönhetően, elég reggel odafordulni a képernyőhöz és egy webkamera segítségével bárki könnyedén kifestheti magát".
A program különböző eseményekhez illő sminkelési tanácsokat is ad, a könnyed esti szórakozástól kezdve, egészen a komolyabb és visszafogottabb megjelenést igénylő munkahelyig. A technológiai vívmányokat felvonultató CeBIT-en idén 4200 kiállító mutatta be
újdonságait ezen a héten.
Kapcsolódó cikkek
- CeBIT 2011 - Elérhető közleségben az adatbiztonság
- CeBIT 2011 - Zajtalan processzorhűtés Dél-Koreából
- Az idén több látogatót és kiállítót vonzott a hannoveri CeBIT
- Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat
- CeBIT 2011 - Távmunka és a szoftveres háttér az informatikai fejlesztések középpontjában
- Európai díjat nyert az iziSHOP eTicket elektronikus közlekedési jegyrendszer
- Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között
- CeBIT: Angela Merkel és Recep Tayyip Erdogan megnyitották a világ legnagyobb szakkiállítását
- A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re
- CeBIT: az SAP is a mobil felé fordul
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.