Felhőben: az informatikai vezetők éves találkozója

forrás Prim Online, 2011. március 17. 18:27

Az angol CIO (Chief Information Officer, magyarul informatikai igazgató) szóból és a 2011-es évből összerakott CIO'11 konferenciára az idén március 24-25-én kerül sor Egerszalókon.  A rendezvény középpontjában a vállalati felhasználók életét várhatóan a következő időszakban felforgató számítási felhő alapú szolgáltatások és a mobil eszközök – okostelefonok és táblagépek – állnak, de a témák között szerepel az is, hogy az informatikai vezetők miként tudnak a néhány évvel ezelőtti költségvetés töredékéből innovációra költeni.

Egy, a közelmúltban megjelent 2011-es nemzetközi kutatás szerint a növekvő igények mellett az idei vállalati informatikai költségvetés általában változatlan szinten marad. Optimista volt tehát az a korábbi feltételezés, mely szerint a válság végén az informatikai vezetők visszatérhetnek a 2008 előtti költségvetési szintekre, mivel a döntéshozóknak ugyanúgy meg kell fontolniuk minden fillér elköltését. A Figyelő és a Bitport által szervezett március 24-25-i CIO’11 Konferencia és Kiállítás idei mottója ezért „Szabadulás a bilincsektől” amely arra reflektál, hogy manapság a vállalatok informatikai vezetőinek a legszorultabb helyzetekből kell szemkápráztató ügyességgel kivágniuk magukat, akárcsak a Budapesten született Harry Houdini szabadulóművésznek a múlt század elején.

Az informatikai vezetőknek napjainkban a néhány évvel ezelőttihez képest felére vágott költségvetésből kell a korábbi infrastruktúrát fenntartaniuk és új szolgáltatásokkal előállniuk. A Gartner kutatása alapján a többség csak 2014-re várja a válságot megelőző IT-büdzsék visszatértét. A megkérdezett vezetők bíznak abban, hogy az idei évben már elérhető annyi újfajta megoldás, amennyiből könnyen kiválaszthatnak egy, az eddigi informatikai módszert leváltó technológiát. A legtöbben a felhő és a szoftverszolgáltatások irányába mozdulnának, ezek ugyanis (jól megtervezve) olcsóbb alternatívát nyújthatnak az eddig használt rendszerek üzemeltetésére és foltozgatására.

Többek között az előbbi témák állnak a CIO’11 Konferencia és Kiállítás középpontjában is. Az informatikai és üzleti vezetőknek szóló kétnapos rendezvényen a legnagyobb hazai vállalatok és szervezetek vezetői, valamint az IT szektor meghatározó képviselői előadások és kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg napjaink vállalati informatikájának legizgalmasabb kérdéseit. Az rendezvény nyitónapjára a Fujitsu meghívására Magyarországra érkezik a EuroCloud Europe iparági szervezet alelnöke, Bernd Becker, aki a számítástechnika világát a következő években várhatóan felforgató cloud computing (felhő alapú számítástechnika, azaz az online, igény szerint használatba vehető informatikai szolgáltatások) modell alapjait mutatja be, és arról is beszámol, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy az európai vállalatok az amerikai cégekhez hasonló mértékben vegyék igénybe a szoftverszolgáltatásokat.

Az adattároló megoldásairól ismert NetApp stratégiai tanácsadója, Matt Watts az adatközpontok napjainkban zajló evolúciójáról tart majd előadást és arra is kitér, mindennek milyen hatása lesz a vállalati informatikára és a vállalatok üzleti eredményességére. Kozák Tamás, a VMware magyarországi képviselője az aktuális virtualizációs trendekről ad útmutatást, míg Kovács András, a Magyar Telekom vállalati üzletágának (T-Systems) üzletfejlesztési igazgatója a mobil eszközök, így az okostelefonok és a táblagépek vállalati felhasználásainak lehetőségeit mutatja be. Ezt követően a legfrissebb nemzetközi és hazai CIO felmérések eredményeit ismerteti Ninausz Péter, a Gartner piacelemző cég hazai képviselője.

A második napi plenáris előadásai között Józsa Erika, a Sanofi Aventis/Chinoin Zrt. CIO-ja az informatikai kockázatkezelés módszereiről és hazai gyakorlatáról beszél, Dobay Róbert, a Menedzsmentor ügyvezetője az üzleti vezetők erősségeinek fejlesztéséről, míg Székely Zoltán, a KPMG partnere azokról a területekről ad számot, amelyeken az IT az üzlet más területei számára adhat példát. Dobó Mátyás, a Peer Applications Kft. ügyvezetője a növekvő számú üzleti mobilalkalmazásokat mutatja majd be, így többek között azt, hogy milyen okostelefonos platformra, milyen területeken érdemes használni, fejleszteni a mobilalkalmazásokat. Arató Bence, a BI Consulting Kft. ügyvezetője egy speciális területen, az üzleti intelligencia alkalmazások terén szemlélteti, hogy milyen változásokat hozhat a táblagépek, okostelefonok széleskörű elterjedése a vállalati környezetben.

A konferencia részletes programja a www.cio11.hu oldalon található.

Kulcsszavak: CIO konferencia

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32