Digitális táblákat és számítógépeket kap a mezőlaki iskola
Interaktív táblákat és multimédiás számítógépeket kap a mezőlaki iskola abból a több mint 6,6 millió forintból, amelyet pályázaton nyert el a Veszprém megyei község az oktatási intézmény informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére - mondta a település polgármestere.
Nagy Gábor (független) közölte: a Társadalmi Infrastruktúra Operatív program (TIOP) keretében elnyert pályázati összegből négy interaktív táblával, nyolc új számítógéppel, továbbá egy-egy wifi-csomaggal, alkalmazási szerverrel és szerverszoftverrel újítják meg az iskola jelenlegi eszközparkját. A pedagógusokat 15 órás képzésen készítik fel az interaktív tábla alkalmazására.
A Pápa melletti község iskolájában 147 diák tanul, a tanulók már első osztálytól ismerkednek a számítástechnikával. A pályázaton elnyert, vissza nem térítendő támogatás teljes egészében fedezi a beszerzéseket, önrésszel nem kellett az önkormányzatnak hozzájárulnia a projekthez, amely augusztusban zárul - tette hozzá a polgármester.
Kapcsolódó cikkek
- Internet Fiesta az olvasás éve jegyében
- A hallgatók együttműködnének az infokommunikációs államtitkárral
- Csaknem 300 millió forintos IT-fejlesztés Salgótarján iskoláiban
- tanárblogok.hu - hiánypótló tapasztalatmegosztás
- Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
- Újabb elismerés a hálózatban tanuló kattintós nagyiknak
- Több mint 460 számítógéppel szerelik fel Békés város általános iskoláit
- Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba iskoláit
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.