Kelet-Magyarország vezet az okostelefon-használatban

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 28. 09:11

Egy év múlva az okostelefont használók aránya már meghaladja az egyharmadot, s innentől kezdve felgyorsul és megállíthatatlan lesz az átállás a magyar piacon is - derül ki a Xallis Consulting legfrissebb, februári kutatásából.

Az ezer fős, országos, 14 év feletti lakosságot megkérdező reprezentatív kutatás szerint az emberek 20 százaléka válaszolta azt, hogy okostelefont használ, 3 százalék bizonytalan, hogy telefonja minek minősül.

 Az elemzés szerint már most megfigyelhetőek úgynevezett fogyasztói szupercsoportok, amelyek a többieknél korábban váltanak az új technológiára, így okostelefonra is. Ilyenek például a vállalkozók és vállalati vezetők, akiknek 60 százaléka használ oksotelefont részben presztízs okokból, részben pedig azért, mert szerintük segíti a termelékenységet. A havai 300 ezer forint nettó jövedelemnél többel rendelkezők 51 százalékának van okostelefonja, alapvetően azért, mert interneteznek vele, illetve azért, mert az ilyen mobiloknak több funkciója van.

 Az okostelefont előnyben részesítik a diákok is, akiknek a 33 százaléka a játék és a közösségi oldalak használata miatt vásárol okostelefont, illetve azért, mert kíváncsi az újdonságokra.

 A kutatás szerint bár a fogyasztók számára vonzó az okostelefon, mint kifejezés, az, hogy mit is takar ez a fogalom, már nem egyértelmű.

 A válaszok alapján az eszköz "szemmel láthatóan" kívánatos, ezért a kutatók azt várják, hogy az elkövetkező egy évben 60-70 százalékkal nő az okostelefont használók száma.

 A kutatás szerint az okostelefon elterjedtsége meglepően egyenletes az ország egyes részein: a fővárosban, Kelet-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon egyformán 19,3 és 20,1 százalék között van. Külön érdekes, hogy hajszálnyival Kelet-Magyarország vezet Nyugat előtt - áll a közleményben.

 A településméret azonban nagyon erős befolyásoló tényező: a megyei jogú városokban százból 28-an, míg a városi joggal nem rendelkező településeken mindössze 7-en rendelkeznek ilyen telefonnal. A kis települések lemaradása azonban közel sem végleges, pont itt várható a legdinamikusabb növekedés: 1 éven belül megduplázódik a kutatás szerint a használók száma.

 A Xallis Consulting: pénzügyi és technológiai fókuszú piackutató és tanácsadó cég. Nyolc éve végez Magyarországon kutatásokat, saját, 30 fős, országos kutatócsapattal rendelkezik, központja Budapesten van.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32