Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 13. 08:56

Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom részvényenként - így döntött a társaság kedden Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésén a részvényesek 66,08 százaléka.

Az osztalékot a 64,929 milliárd forint eredményből fizetik ki, míg a fennmaradó 12,811 milliárd forintot az eredménytartalékba helyezik.

A társaság tavaly 74 forint osztalékot fizetett.

Az osztalékfizetésről a társaság a saját és a Budapesti Értéktőzsde honlapján hirdetményt tesz közzé. Az osztalékra jogosító részvény vásárlásának utolsó napja május 2., míg az osztalékra való jogosultság fordulónapja május 5. A fizetés kezdő napja május 12. Az osztalékot átutalással kapják meg a részvényesek az értékpapírszámlájukra.

A cég szerint a javasolt osztalék összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, miszerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani. A javasolt osztalékszint figyelembe veszi a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását is.

A közgyűlésen Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, a vállalat a nagy profittartalmú szolgáltatások fejlesztésére koncentrál, így például a mobilinternetes és a televíziós piacra, illetve a vezetékes és mobil, televíziós és internetes szolgáltatások egy csomagban történő eladására.

Kifejtette, 2011 végéig mintegy 300 főt bocsátanak el az anyavállalatnál. A elbocsátási költségek 3,5 milliárd forintot tesznek ki, amelynek a jelentős részét tavaly a negyedik negyedévben már elkönyvelték. Az anyavállalalt alkalmazottai 2011 júliustól 4 százalékos béremelést kapnak, míg a menedzserek 2 százalékosat.

A közgyűlés 1.109,006 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 77,371 milliárd forint adózott eredménnyel jóváhagyta a Magyar Telekom Csoportnak a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2010. évi konszolidált éves beszámolóját.

A közgyűlés a magyar számviteli szabályok (HAR) álapján készített beszámolót is elfogadta, 921,747 milliárd forint mérleg főösszeggel és 64,929 milliárd forint adózott eredménnyel.

A Magyar Telekom 2010-ben 609,6 milliárd forint bevételt ért el. A cég tavaly 27,7 milliárd forint különadót fizetett be a költségvetésbe. A bevétel 5,3 százalékkal, a nyereség 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Az osztalékot a magyar számviteli szabvány szerinti eredmény alapján állapították meg.

A közgyűlés új felügyelőbizottsági tagot is választott, Konrad Wetzker 2013. május 31-ig lesz tagja bizottságnak.

A közgyűlés a Magyar Telekom Nyrt. könyvvizsgálójának a PricewaterhouseCoopers Kft.-t választotta 2012. május 31-ig, nettó 180 millió forint díjazással.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36