Nanocsodák Mozgásban: konferencia, kiállítás és roadshow

forrás Prim Online, 2011. április 20. 17:02

Az antibakteriális ruházatot vagy az öntisztító, vízlepergető felületeket a közeljövő egyik legígéretesebb területe, a nanotechnológia alkotta meg. Idén hazánk rendezi a magyar EU elnökséghez kapcsolódó kiemelt szakmai rendezvényként a közösség legnagyobb nanotechnológiai konferenciáját, a EuroNanoForum 2011-et. Ehhez kapcsolódóan a Csodák Palotája az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetével (MTA MFA) együttműködésben május végétől kiállítást rendez, ősszel pedig „Nanocsodák Mozgásban” címmel tudományos roadshow-t indít útjára a nanotechnológia lehetőségeinek széleskörű bemutatására.

A nanotudomány és nanotechnológia, a XXI. század egyik legjobban fejlődő tudománya a 100 nanométernél kisebb mérettartományba eső szerkezetekkel foglalkozik, ahol az anyagok tulajdonsága jelentősen eltér a megszokottól, akár teljesen megváltozhat. A nanotechnológiai piac 2014-re várhatóan mintegy 10 millió főnek ad munkát világszerte és 1000 milliárd eurót meghaladó piaci értéket teremt majd. Ez a két évtizede útjára indult fejlődés hamarosan szinte mindenütt változásokat idéz elő, a mezőgazdaságtól a gyógyszeriparon át a textiliparig. A nanovilág nem látható, de hatásaival mindenki találkozik a különleges tulajdonságú termékektől kezdve a dízel kipufogógázok nanorészecskéiig. Ezért különösen fontos, hogy a nanotechnológiát és annak hatásait a lehető legtöbben megismerjék.

A terület legnagyobb szakmai rendezvénye, a EuroNanoForum 2011 várhatóan több mint 700 szakembert vonz Budapestre Európa összes országából 2011. május 30. és  június 1. között. A fórumhoz számos rendezvény kapcsolódik, amelyek közül az MTA MFA vállalkozott a „nanokiállítás” létrehozásában való együttműködésre. A szakmai munka elvégzésén túl az MFA egy elektronmikroszkópot is adományoz a Csodák Palotája számára a mikro- és nano- mérettartomány láthatóvá tételére.

A kiállítás a technológiát olyan közérthető, játékos, interaktív eszközök segítségével hozza kézzel fogható közelségbe, mint például az eszköz-elképzelésekre kiírt „Nanodemo” pályázaton díjnyertes - az úgynevezett lótusz-effektuson alapuló szuper-víztaszító nanoszerkezetet bemutató - labirintus játék.  A látogatók bepillanthatnak a lepkeszárnyak színének kialakulásába, megnézhetik, hogyan változnak az ismert anyagok tulajdonságai a méret függvényében, megérthetik, hogy mi a különbség a hagyományos és a szilárdtest (LED) világítás között. A Csodák Palotájában a május végén nyíló időszaki kiállításhoz látványos videók, és az Öveges teremben tartott nanotechnológiai kísérletbemutatók is kapcsolódnak majd.

 „Játékos módon szeretnénk elsősorban a középiskolások figyelmét felhívni a nanotudományokra, hiszen ez az a generáció, amely a nanotechnológia kiaknázásában és eredményeinek felhasználásában leginkább érintett lesz. Talán még nem késő egy országjáró kiállítással felkelteni a fiatalok természettudományos érdeklődését, hogy a gazdasági fejlődésünket meghatározó, kritikussá vált mérnökhiányt középtávon orvosolhassuk”
– mutatott rá Dr. Bársony István professzor, az MTA MFA igazgatója.

A Csodák Palotájában kipróbált játékok, bemutatók az időszaki kiállítást követően egy, az Appaloosa Communication Group Kft. koncepcióterve alapján átalakított csuklósbuszba kerülnek, amely várhatóan októbertől egy mozgó interaktív kiállítás formájában elindul bejárni a vidéki településeket, házhoz viszi a ”nanocsodákat”. A kiállítás nem csak a nanotechnológiának, hanem a területen érintett cégeknek is lendületet adhat, ezért a szervezők továbbra is várják gyártók, illetve szponzorok jelentkezését kísérletek, jelenségek és termékeik bemutatására, valamint a busz kialakításának és működtetésének támogatására.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32