Csökkent a Canon első negyedévi eredménye
A Canon a január-márciusi első negyedévben az egy évvel korábbi 86,84 milliárd jennel szemben 82,5 milliárd jen üzleti eredményt ért el, az utóbbi hat egymást követő negyedévben a legalacsonyabbat.
A Canon adózott eredménye 2,4 százalékkal 55,5 milliárd jenre csökkent az egy évvel korábbi 56,8 milliárd jenről. A 839,19 milliárd jenes első negyedévi értékesítési árbevétel 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az értékesítési árbevétel növekedése a holland Océ NV fénymásológyártó vállalat megvásárlásából származik.
A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 77,1 milliárd jen üzleti eredményre számítottak.
Az idei üzleti eredmény előrejelzését a Canon a márciusi természeti katasztrófa beszállítói láncra mért hatása miatt a korábbi előrejelzéshez képest 29 százalékkal 335 milliárd jenre csökkentette, nyereség előrejelzését pedig 10,8 százalékkal 220 milliárd jenre. Érékesítési árbevétele viszont az idén 0,6 százalékkal 3,73 ezer milliárd jenre emelkedik a tavalyihoz képest.
A Thomson Reuters által a földrengést követően megkérdezett szakértők ennél többre, átlagban 396,5 milliárd jen üzleti eredményre számítottak.
A Canon csökkentette idei kompakt kamera értékesítési előrejelzését is, 23 millió darabról 20 millióra, de nem változtatott a tükörreflexes digitális fényképezőgépek 7 millió darabos előrejelzésén.
A Canon részvénye a márciusi természeti katasztrófa óta nyolc százalékkal gyengült, szemben a Nikkei225 index 7 százalékos csökkenésével.
Kapcsolódó cikkek
- 22,3 megapixellel érkezik a Canon EOS 5D Mark III fényképezőgép
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
- Canon IXUS 230 HS teszt
- Canon Professional Services magyar fotósoknak is
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.