A kormányüléseken iPad-eket használnak a jövőben papír helyett

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 28. 08:38

A kormány számításai szerint havi másfél-kétmillió forintot spórolhatnak azzal, hogy a jövőben a közigazgatási államtitkári értekezleteken és a kormányüléseken iratok helyett iPad-et használnak a résztvevők - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményben.

A tájékoztatás szerint a hatékonyabb és olcsóbb munkavégzést célzó közbeszerzés kiírása előtt a KIM e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkársága hatásvizsgálatot végzett, amelyből kiderült: a papír nélküli munkavégzéssel csak ezt a két munkaülést tekintve havi mintegy 170 ezer forint spórolható meg. Ehhez adódnak hozzá a hatékonyabb munkavégzésből származó, nem közvetlenül jelentkező bevételek - derül ki a közleményből, amely alapján a 120 darab 16 gigabyte háttérkapacitással rendelkező iPad beszerzési költsége darabonként, áfa nélkül 136 ezer forint.

Ennek a mennyiségnek a beszerzése szállítási oldalról várhatóan nem okoz gondot még akkor sem, ha az amerikai Apple a globális gyártási problémák miatt a vártnál szűkebben méri a magyarországi iPad2-kvótát. Magyarországra az iPad2 szállítmányok ugyan folyamatosan érkeznek, ám alig pár száz darabos tételekben. Az előállítási nehézségeket a Japánban bekövetkezett földrengés nyomán részlegesen leállt elektronikai gyártás okozza.

Kulcsszavak: iPad e-government

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36