Olvassuk az online hírleveleket
Bár az e-mailezők 56 százaléka naponta jellemzően minimum három elektronikus reklámlevelet kap, a jó tárgyválasztás és a névre szóló címzés növelik az olvasási hajlandóságot – mutatott rá a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail Marketing Reportja, mely többek között az elektronikus reklámüzenetekkel kapcsolatos attitűdöket és az online nyereményjátékok megítélését vizsgálja évről évre. A megkérdezett 18-64 évesek 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elolvassa az érdekes tárgyú reklámüzeneteket, 60 százaléka pedig szívesebben megnézi a névre szóló leveleket. „A felmérés arra is rávilágított, hogy a címzettek jobban szeretik az olyan üzeneteket, amelyeknél már a feladóból látszik, hogy melyik cég reklámoz benne” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. A címzés jelentőségét az is mutatja, hogy az ismeretlen feladótól érkező leveleket a megkérdezettek közel 20 százaléka megnyitás nélkül törli, további 40 százaléka csak bizonyos esetekben (például ha a tárgy nem tűnik spamnek) olvassa el, míg 11 százaléka előbb utánanéz a feladónak. Csupán 26 százalék az, aki az ilyen üzeneteket is jellemzően elolvassa.
Képeket nem nézegetünk
A levélszemét mappába kerülő leveleket a megkérdezettek 36 százaléka olvasatlanul törli, ugyanakkor azok, akik átnézik a mappa tartalmát, jellemzően a feladó szerint szelektálnak.
A felmérésből az is kiderült, hogy az aktív e-mailezők közel felének a levelezőrendszere nem engedélyezi a képek automatikus letöltését, további 18 százaléknál pedig csak a „biztonságos forrásnak” jelölt levelek esetében jeleníti meg azokat. „Többek között emiatt fontos, hogy a reklámlevelek szöveges részeit ne képként, hanem HTML, illetve sima text formátumban illesszük be a levélbe” – jegyezte meg Fialka Krisztina, hazánk első online direkt marketing rendszerének, a Maximának a vezetője.
Az idősebbek olvassák, a fiatalok átfutják
Az e-mailezők 98 százaléka szokott legalább időnként feliratkozni hírlevelekre, melyeket rendszeresen meg is néznek. A feliratkozók 39 százaléka általában végigolvassa őket, további 48 százaléka pedig beleolvas az ilyen üzenetekbe. Csupán 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy azonnal törli a hasonló leveleket. „A 45-54 évesek a leghálásabb célközönség: ők iratkoznak fel legnagyobb arányban hírlevelekre, amiket jellemzően el is olvasnak. A fiatalok ezzel szemben inkább csak átfutják az ilyen típusú üzeneteket” – mondta el Györfi Anna.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil programfüzet az Evolution résztvevőinek
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
- Adverticum AdServerre váltott a CEMP Sales House
- Gyakorlati tudással még értékesebb lenne a magyar diploma
- Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
- Infografika – új műfaj a reklámozásban
- Új arculat, új szolgáltatások az Adverticumnál
- Internetes közösségi vásárlás: speciális árengedmény adózási kockázatokkal
- Tartózkodási helyre történő targetálás a Facebookon
- Sicontact: új marketingstratégiához új emberek
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.