Átírja a közösségi zenehallgatás szabályait egy új magyar találmány
Nyáron már az USA-ban is a Noispot irányíthatja a háttérzenét
Ha valaki egy buliban találkozik a Noispot logóval és felirattal, érdemes elővennie mobiltelefonját, hiszen így a készülék böngészőjéből vagy okostelefonokon működő Noispot alkalmazás segítségével azonnal kézbe veheti a helyszínen szóló zene irányítását. „Vendégként közösen dönthetjük el a mobilunk segítségével, hogy milyen zenéket szeretnénk hallgatni, milyen sorrendben. Eközben megismerjük és megváltoztatjuk a környezetüket, amitől jobban, komfortosabban érezzük magunkat. Ez a szórakozás lényege: jobban érezni magunkat. És a szórakozóhely tulajdonosa számára sem utolsó, hiszen az elégedettebb vendég többet költ” – mondta Zsigó Dávid, a Noispot egyik alapítója.
A magyar találmány elsőként a Rézangyal Bistróban mutatkozott be, ahol most már rendszeressé váltak a Noispot bulik. „Hihetetlen, hogy mennyire megváltoztatja, élménydúsabbá teszi a Noispot a nálunk töltött időt. A vendégeink számára teljesen új élményt jelent, hogy a zene passzív befogadása helyett ők maguk irányítják azt, s ennek során új ismeretségek is köttetnek” – mondta Guth Róbert üzletvezető.
Zenei ízléstranszfer a világ bármely pontjára
Az étteremnek, szórakozóhelynek az új vendéglátói élmény biztosításához rendelkeznie kell egy Noispot állomással, ami kezeli a közösségtől beérkező lájkokat, illetve biztosítja a zenét. A rendszer használata során kialakul az egyéni ízlésvilágot tükröző profil, így ha valaki egy külföldi út során egy Noispot állomással felszerelt vendéglátóhelyre tér be, a zene is automatikusan adaptálódik az egyéni ízléséhez.
A Noispot a Rézangyal Bistrón kívül hamarosan két újabb budapesti szórakozóhelyen válik elérhetővé, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a külföldi terjeszkedés. Ausztriában már működik a Noispot, Berlinben és Londonban pedig folynak tárgyalások a szolgáltatás bevezetéséről, az idei tervben 270 étterem és szórakozóhely „bekötése” szerepel. „Mindezt saját erőből értük el, hiszen a működési modell már most rentábilis, ráadásul a megoldásban még számos kiaknázatlan üzleti lehetőség rejlik. Annak érdekében, hogy még intenzívebb legyen a globális terjeszkedés, már több kockázati tőkebefektetővel is tárgyalunk. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy 2015-re már világszinten is markáns lefedettséget érhetünk el” – tette hozzá Márai László társalapító.
Kapcsolódó cikkek
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- T-Mobile 4G Dimenzió Kocka - Magyarország legnagyobb interaktív LED kockája az Erzsébet téren
- Nagyköveteket keres a Nokia
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Márciusban indul a Tesco Mobile
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- A Fujitsu beszédfelismerésen alapuló információlekérő technológia okostelefonokhoz
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.