Sikeres a BalaBit nemzetközi stratégiája

forrás Prim Online, 2011. július 8. 16:17

A BalaBit IT Security, a világ egyik vezető IT-biztonsági szoftverfejlesztő vállalata 59 százalékkal 1,58 milliárd forintra növelte konszolidált árbevételét 2010-ben.

Iparági és elemzői felmérések szerint a tavalyi évben az IT-biztonsági piac enyhe növekedést mutatott, ahol a piac fő mozgatórugója a kötelező törvényi és iparági előírások teljesítése (compliance) volt. A BalaBit teljesítménye azonban - niche piaci szereplőként, széleskörű nemzetközi partner- és ügyfélhálózatának köszönhetően - magasan felülmúlta a globális IT-biztonsági piaci várakozásokat is. A vállalat árbevételében évről évre nagyobb részarányt képviselnek a nemzetközi eladások, tavaly elérve a 78 százalékot (2009-ben ez a részarány 53 százalék volt). A BalaBit a 2011-es évre 40 százalékos növekedést tervez árbevétele és a dolgozói létszáma tekintetében is, valamint tovább bővíti nemzetközi partnerhálózatát, és ezzel együtt a nemzetközi értékesítésből származó forgalmának arányát.

A 2000-ben alapított, teljes mértékben magyar tulajdonú vállalat saját fejlesztésű biztonsági megoldásai a legmagasabb biztonsági igényekkel rendelkező, olyan érzékeny adatokkal dolgozó vállalatok igényeit szolgálják ki, mint például a pénzügyi szervezetek, telekommunikációs vállalatok, ipari és kereskedelmi nagyvállalatok. A vállalat zászlóshajó terméke, a magas jogosultsággal rendelkező felhasználók (rendszergazdák, bizalmas adatokkal dolgozók, outsource-szolgáltatók) ellenőrzését végző Shell Control Box árbevétele 187 százalékos növekedést mutatott 2009-ről 2010-re. A sikerhez jelentősen hozzájárult - szintén a compliance szabályozásokhoz kapcsolódó - naplózó megoldás, a syslog-ng 28 százalékos növekedése, valamint a legmagasabb biztonsági igényeket kiszolgáló Zorp tűzfal értékesítésének 19 százalékos emelkedése.

„A tavalyi évben elért eredményeink alátámasztják hosszú távú hazai és nemzetközi stratégiánk sikerességét. Mind a hazai, mind a nemzetközi piacon megerősítettük és tovább növeltük piaci pozíciónkat. Technológiai cégként nagy hangsúlyt fektetünk az innováció elősegítésére, ennek köszönhetően az általunk kínált megoldások kategóriájukban a vezető termékek között szerepelnek. Nemzetközi viszonylatban is számos minősítéssel rendelkezünk, például az ICSA és a West Coast Labs tesztlaborok által” – mondta el Györkő Zoltán, a BalaBit üzletfejlesztési igazgatója. „Várakozásaink szerint a következő években a piacon a compliance céllal bevezetett eszközök konszolidációja lesz az egyik jellemző trend. Ezen azt értem, hogy a külső kényszerből bevezetett, a szervezetben elszigetelt megoldásokat a vállalatok fokozatosan bevonják az értékteremtésbe. Ez a folyamat az olyan termékeknek fog kedvezni, amelyek valódi biztonsági és üzemeltetési igényeket is képesek kiszolgálni” – tette hozzá Györkő Zoltán.

Piaci tendenciák és várakozások 2011-re

- Egyre fontosabb a magas jogosultsággal rendelkező IT felhasználók ellenőrzése: az IDC közelmúltban kiadott tanulmánya szerint 2011-ben ismét növekedési pályára állnak az IT beruházások az EMEA régió bankszektorában, az elmúlt két év csökkenő, illetve stagnáló költségvetési tendenciái után. A piacot számos összetett mutató befolyásolja, de a növekedés motorját a helyi és regionális felügyeleti szervek által meghozott, folyamatosan bővülő új szabályozások jelentik, egy már eleve magasan szabályozott iparágban. Az európai bankok átlagosan IT költségvetésük 10%-át költik a törvényi előírásoknak való megfelelésre – az IDC szerint 2011-ben ez az érték a szervezet méretétől függően 15-20%-ra fog emelkedni.

- Az alapvető IT-biztonsági megoldások továbbra is keresettek: bár a legtöbb hazai vállalat már rendelkezik az alapvető IT biztonsági infrastruktúrával, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az informatikai biztonságra fordított büdzsé háromnegyedét még mindig tartalombiztonsági és incidens kezelési megoldások beszerzésére, illetve a hálózati határvédelem megerősítésére költik. Az ügyfelek egyre inkább a költséghatékony biztonsági megoldásokat választják.
 

Kulcsszavak: +céginfo BalaBit IT

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55