Speciális szükségletű gyerekek segítése okostelefonnal
A Fujitsu Limited és a Kagawa University bejelentette közös kutatását, amely arra irányul, hogy hogyan támogathatják az okostelefonok a speciális szükségletű gyerekek és gondozóik életét. Az okostelefonok könnyű kezelhetőségére építve a projekt célja a különleges gondozást igénylő gyerekek életminőségének javítása. A Fujitsu emellett érzelemkifejezést támogató szoftvert is fejlesztett azoknak a gyerekeknek, akik nehezen tudják kimutatni érzelmeiket.
A kutatás keretében több hónapra a Fujitsu által fejlesztett szoftvereket futtató okostelefonokkal látják el a tanárokat, segítőket és gondozókat. A kutatási csapat ezt követően megvizsgálja és elemzi a szoftverek hatékonyságát a gyerekek általi használattal kapcsolatos megfigyelések, valamint felmérések és interjúk alapján.
Az új szoftverek egy olyan mobil alkalmazásra épülnek, amelynek hatásosságáról gyakorlati vizsgálatok útján győződtek meg, és amelyet a Fujitsu és a Kagawa Egyetem forgalomba is hozott a 2010-es pénzügyi évben. Az alkalmazás kibővített és továbbfejlesztett jellemzőkkel aknázza ki az okostelefonok speciális tulajdonságaiban rejlő előnyöket.
(1) Új fejlesztésű szoftver az érzelemkifejezés segítésére
A szoftver használója egy ötfokozatú csúszka segítségével beállíthatja érzelmei hevességét illetve egy arcot ábrázoló ikon segítségével jelezheti érzelmei változását. Ha a csúszkát balra vagy jobbra mozgatja a képernyőn, a karakter arckifejezése ennek megfelelően változik, kifejezve ezzel az aktuális érzelmi állapotot.
(2) Egy továbbfejlesztett szoftver a kandzsi és hiragana karakterek leütési sorrendjének felismerésére. A Fujitsu új jellemzőt adott a szoftverhez, amely az okostelefonok speciális tulajdonságait kihasználva segít a felhasználóknak követni a karaktereket.
(3) A felhasználókat az idő fogalmának megértésében segítő szoftver.
(4) A felhasználókat a kommunikációban és a következtetések levonásában segítő szoftver.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilos tippek okostelefonos utazóknak
- Mobilon is utalnának a hazai okostelefon-tulajdonosok
- SaaS-alapú regionális egészségügyi hálózati megoldást vezet be a Fujitsu
- Átírja a közösségi zenehallgatás szabályait egy új magyar találmány
- Magyarországról is elérhető a Samsung okostelefonok szoftverboltja
- Orvosi diagnózis androidos telefonon
- Az iPhone segít a gyógyításban
- A világ legkeskenyebb okostelefonja és szemüveg nélküli 3D kijelző
- Ennio Morricone zenét komponál az LG okostelefonokhoz
- Az okostelefonok navigálnak minket
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.