Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel a második negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 4. 11:48

A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a második negyedévre 3,979 milliárd forint nettó eredményt és 144,3 milliárd forint bevételt vártak.
A társaság az idei első negyedévben 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb a tavalyi azonos időszakinál.
A társaság az idei első félében 19,529 milliárd forint nettó eredményt ért, ami 39,7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 3,9 százalékkal, 286,073 milliárd forintra csökkent.
A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: a gyengélkedő magyar távközlési piac és a lassú gazdasági fellendülés következtében a második negyedévben is folytatódott a bevételek mérséklődése, s még nem tudták ellensúlyozni a hang alapú vezetékes és mobil bevételek csökkenését. A társaság az év második felét illetően óvatos és arra számít, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet következtében továbbra sem nő a háztartások szabadon elkölthető jövedelme, és az év vége felé közeledve várhatóan a verseny is erősödik. A cég változatlanul fenntartja a 3-5 százalékos bevétel-, és az 5 százalékos beruházás-csökkentésre vonatkozó céljait.
 

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32