Informatikai fejlesztés a paksi iskolákban
Hatvanötmillió forintból fejlesztette a helyi iskolák informatikai eszközeit a paksi önkormányzat. A programban érintett három általános iskola és egy gimnázium számítógépeket, interaktív táblákat kapott.
A város a beruházást teljes egészében európai uniós forrásból finanszírozta. A programban érintett három általános iskola és egy gimnázium számítógépeket, interaktív táblákat kapott.
Az eszközöket a gyermeklétszám és a jelenlegi informatikai infrastruktúra alapján osztották fel az önkormányzat által fenntartott oktatási intézményekben, amelyekben néhány híján kétezer diák tanul.
Till Józsefné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója azt mondta, hogy az intézmény, amelybe hozzávetőleg hétszáz diák jár, 29 személyi számítógépet, valamint 15 - interaktív táblát is tartalmazó - tantermi csomagot kapott. Az intézményvezető hozzátette, hogy az iskola pedagógusai informatikai képzésben vettek részt a projekt keretében.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai tudáspróba a zalaegerszegi Apáczai könyvtárban
- Ingyenes fejlesztői kurzust indít a Microsoft
- Felsőoktatásban erősít a Xerox
- Gyakorlati e-közigazgatás oktatás a Corvinuson
- Amazon top-szolgáltatás: e-tankönyvek kölcsönbe
- Új Canon tudományos számológép és emulátor szoftver
- Szöul elitiskolát nyit az észak-koreai kibertámadások kivédésére
- Interaktív táblák segítik az oktatást Abasáron
- Szoftvertechnológiai labort adtak át az ELTE informatikai karán
- NFM: továbbra is biztosított a jogtiszta licenchasználat a hazai oktatásban
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.