Leglopottabb laptop-márka: Toshiba

forrás Prim Online, 2011. augusztus 21. 18:31

A leglopottabb laptop márka 2010-ben a Toshiba volt. A lopott laptopok száma 3,4 százalékponttal nőtt az elmúlt egy évben. Érték szerint az ellopott gépek 1,6 százaléka térült meg.

Az ORFK szóvivői irodájának tájékoztatása szerint 2010-ben 3004 esetben loptak el laptopokat Magyarországon - tájékoztat hírlevelében a Műszaki fórum hírlevele. Egy évvel korábban 2904 eset vált ismertté, így az esetek száma egy év alatt keveset, 3,4 százalékponttal nőtt. Az okozott kár értéke majdnem elérte az 1 milliárd forintot, 911 millió forint volt. Érték szerint közel 15 milliónyi számítógép került meg, ami az ellopott gépek 1,6 százalékát jelenti.

Jegyezzük le a sorszámot

A notebookok jellemzően lakásból, parkolóból, irodaházból, vonatból, áruházból illetve kollégiumból vagy felsőoktatási intézményből tűnnek el. Az ORFK szóvivői irodájának tájékoztatása szerint az ellopott laptopok esetében gyakori hiba a tulajdonos részéről, hogy előzőleg nem írta fel a készülék egyedi azonosító számát (serial number), mely alapján köröztetni, illetve megtalálása esetén azonosítani lehetne a számítógépet. Így tehát ajánlatos már a vásárlást követően feljegyezni a - rendszerint a laptop hátulján, a kiadott számlán feltüntetett - azonosító számot, ez nagymértékben segítheti a hatóság munkáját.

Fontos arra is figyelni, hogy a laptop használatát követően ne hagyjuk az értékes eszközt mások számára elérhető helyen, ne tegyük közszemlére, autóban semmiképpen ne hagyjuk látható helyen.

Leglopottabb márka: Toshiba

A lopottlaptop.hu oldalon 2010-ben is rengetegen regisztrálták lopott noteszgépjüket. A bejelentett adatok alapján kiderül, hogy a legtöbbet lopott laptop márka szerint a Toshiba, ezután az Asus és az Acer következik. Az első ötben még benne van a Hewlett-Packard és a Dell is.

Ami pedig az elkövetés helyét illeti, az esetek 69 százalékában Budapesten tulajdonítják el a gépeket. Negyedüknek különböző vidéki városokban, falvakban vesz nyomuk. Az egyetemi városok is veszélyben vannak, így Szeged, Pécs is keresettnek számít a laptop tolvajok körében. És még egy helyszínt meg kell említeni: az esetek 2 százalékában vonaton, jellemzően városok közötti interncity-n tűnnek el gépek.

Kulcsszavak: Toshiba security notebook

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32