Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok
A számítógépek, mobiltelefonok és más digitális eszközök mindennapos használata következtében a kínai fiataloknak egyre kevésbé megy a kézírás, így a héten kezdődő tanévben az általános és középiskolákban növelik az írásórák számát. Az általános iskolák 3-6. osztályában mostantól heti egy alkalommal kötelező lesz a szépírás, a középiskolások számára pedig választható kurzus a kalligráfia.
A kínai írásjegyek bevitelét megkönnyítő billentyűzetek és a latin ábécés pinyinátírást használó eszközök elterjedése forradalmasította a kínai karakterek miatt nehézkes kommunikációt, ugyanakkor a jóval lassabb kézzel való írás háttérbe szorulását eredményezte. Ráadásul a nyelv sajátossága, hogy az írásjegyek a hangzástól függetlenül adják a jelentést, és fordítva: hiába tudja valaki kiejteni az adott szót, nem feltétlenül képes le is írni azt. Ma tömegek szembesülnek azzal, hogy nem tudják papírra vetni a gyerekkorukban tanult szavakat.
A minisztérium rendelete komoly vitát generált a kínai internetezők körében, ugyanakkor a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség honlapjának közvélemény-kutatásán a csaknem tízezer válaszoló több mint 80 százaléka támogatta az ötletet. A téma a hét végén a kínai Twitter, a Sina mikroblog legnépszerűbb témái közé is bekerült.
A támogatók a szépírás hagyományőrző jellegének fontosságát és a kalligráfia művészeti értékét hangsúlyozták. Az ellenzők szerint a pluszórák már az amúgy is túlságosan leterhelt iskolások életét nehezítik majd tovább, és még inkább nyomás alá helyezik a diákokat.
Kapcsolódó cikkek
- Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Brit zavargások - A közösségi oldalak képviselőivel egyeztetne a belügyminiszter
- Izraeli és arab fiatalok párbeszéde a Facebookon
- Vizsgálják a cégek helyét a közösségi médiában
- Sikeresen debütált a Vodafone Digitális Kánaánja a Szigeten
- A Twitter irányítja a lengyel választási kampányt?
- Az internetes zaklatás veszélyesebb a szóbeli megfélemlítésnél
- Elektronikus italkóstoló Spanyolországból
- Kínában lekapcsolták a netről Egyiptomot
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.