Petőfi okostelefonon
Elkezdődött a PIM új Petőfi-kiállításának az építése: a tárlat nagyobb alapterületen és új nézőpontból mutatja be a költő életművét - mondta el az MTI-nek Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, a tárlat kurátora. "A lebontott kiállítás 2000-ben készült, azóta megjelent egy korszerű monográfia. Az új kiállítást főleg az indokolja, hogy Petőfi újraolvasása folyamatos, és a szakma némely téren másként látja ma az alkotót" - magyarázta a kurátor, megemlítve, hogy megváltozott az olvasók viszonya a költészethez, irodalomhoz, és ezzel átalakult az életmű megítélése is. "A kánon persze mindig mozgásban van, de az egyértelműen kijelenthető, hogy másként látja ma a szakma Petőfi pályáját, a költői beérkezés ívét, vagy például azt, hogy mitől jók Petőfi Sándor versei, melyek a kiemelkedő művei" - jegyezte meg az irodalomtörténész.
Az új tárlat a költő személyiségét helyezi a középpontba. "Interaktív, multimédiás eszközöket is felhasználva megmutatjuk a sok zsákutcát megjárt, de nagyon sikeres fiatalember pályáját" - fogalmazott Kalla Zsuzsa. A földön egy világító piros vonal jelzi a kronológiát, valamint azokat a "vargabetűket", amiket Petőfi Sándor a sikeres beérkezésig megtett: a színészi, katonai ambícióit, a sikertelen szabadszállási képviselőválasztást.
Az új kiállítás rendezését a kurátor azzal is indokolta, hogy az eddig látható tárlat látogatói elsősorban az iskolás korosztályból kerültek ki, így olyan tárlatot képzeltek el, amely témaválasztásában és eszközeiben is közel áll ehhez a korosztályhoz - mutatott rá Kalla Zsuzsanna.
Ilyen lesz például az a hologramos vetítés, amelyben egy, a Pilvax Kávéházban zajló jelenet elevenedik meg. "Azok a pillanatok lesznek láthatók, amikor éppen barátjuk, Czakó Zsigmond drámaíró öngyilkosságáról értesülnek a márciusi fiatalok. A figurákat fiatal színészek játszották el korhű ruhában, Petőfi és Jókai arcát pedig digitálisan igazították hozzá az ismert ábrázolásokhoz" - magyarázta a kutató, megemlítve, hogy a hologramos eljárás valószínűleg itt először mutatkozik be múzeumi térben.
A tárlaton megismerhetik a látogatók a politikus költőt is, a március 15-i események például egy számítógépes játék révén is nyomon követhetőek lesznek. "Egy fiatal grafikuscsoport tervezte a programot, a játékos jó döntéseinek függvényében állnak mellé Pest polgárai" - jegyezte meg az irodalomtörténész.
Újdonság az is, hogy kifejezetten okostelefonokra fejlesztették ki a kiállítás kalauzát, a telepíthető alkalmazás részben a tárlat katalógusa is lesz. A telefon úgy működik majd, mint egy hagyományos kalauz, magyarázó szövegeket lehet rajta meghallgatni, de ezenkívül a Petőfi-versekhez kapcsolódó társművészeti alkotások (filmek, zenék, képzőművészeti alkotások) is elérhetőek lesznek. "A tárlatot így akár előre, de utólag is meg lehet tekinteni" - mondta a kurátor.
A virtuális világhoz kapcsolódik majd Petőfi Sándor digitális lábnyoma is - ezt a youtube.com elnevezésű videómegosztó alapján állítják össze. "Ezáltal kirajzolódik, milyennek látjuk ma Petőfit" - tette hozzá az irodalomtörténész, megemlítve, hogy hangsúlyos része lesz a tárlatnak az úgynevezett "vagabund költő". "A kiállítás címe nem véletlenül azonos Ferenczi György és a Rackajam egyik Petőfi-feldolgozásával, a Ki vagyok én? Nem mondom meg… című betyárverssel" - tette hozzá Kalla Zsuzsanna.
A tárlat emellett számos tárgyi kuriózummal is bővül. Rekonstruálták például Szendrey Júlia fejkötőjét, amiben a költőt kísérte el szabadszállási kampányára. A múzeum nagyon szeretné megszerezni, és jelenleg szponzorokat keres annak a levéltárcának a megvételéhez, amelynek létezését ugyan régóta sejtették a kutatók, de csak az elmúlt hónapokban bukkant fel. "A tárcát maga Szendrey Júlia hímezte Petőfi Sándornak. Az egyik oldalán egy Ámor látható, alatta egy felirat: Pest, 1848, Petőfi Sándornak. A másikon pedig egy virágcsokor, a Talpra Magyar versért felirattal" - mondta a kurátor, aki szerint ez az ajándék is árnyalja a Szendrey Júliáról élő képet. "Kedves, személyes és megható ajándék egy olyan rendkívüli nőtől, aki irodalmi ambícióval rendelkezett,rövidre vágatta a haját, sőt szivarozott is. Mégis készített saját kezűleg egy ilyen gyönyörű biedermeier hímzést" - vélekedett.
Sárospatakról érkezik egy ivókürt, ebből ivott a költő az ott töltött vidám estén. Az Úti levelekben, a modern magyar próza egyik első gyöngyszemében meg is örökíti ezt a jelenetet - emelte ki Kalla Zsuzsa, aki szerint hosszú és széles körű gyűjtőmunka előzte meg a tárlat anyagának összeállítását. Érkeznek kiállítási tételek vidéki gyűjteményekből, az Országos Széchényi Könyvtárból vagy a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárából és magángyűjteményekből is. "Az új tárgyak felkutatásával arra szerettünk volna rávilágítani, hogy a Petőfi-kutatás nem ért véget, mint ahogy az új kéziratok, úgy a személyes tárgyak is rengeteg új információval szolgálhatnak" - tette hozzá.
A kiállítás, amely az NKA Felemelő század programja keretében valósul meg, szeptember 22-étől egy évig lesz látható ebben a formában, utána egyes tárgyakat visszaadnak eredeti tulajdonosuknak. Ha lehet, ezeket másolattal helyettesítik. "Az állandó kiállítás műfaja tulajdonképpen megszűnt. Az új Petőfi-kiállítást ezért úgy tervezzük, hogy bizonyos állandó elemek mellett folyamatosan változni fog" - tette hozzá.
A tárlathoz a tervek szerint kétnyelvű képes kiadvány is készül, valamint egy képzőművészeti katalógus is. Ezenkívül önálló kötetben szeretnék közzétenni a legkülönbözőbb tudományterületek új Petőfi-kutatásainak eredményeit is.
Kapcsolódó cikkek
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- T-Mobile 4G Dimenzió Kocka - Magyarország legnagyobb interaktív LED kockája az Erzsébet téren
- Nagyköveteket keres a Nokia
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- A Fujitsu beszédfelismerésen alapuló információlekérő technológia okostelefonokhoz
- Virtuális idegenvezetés Szolnokon
- FIFA 12: kezdőrúgás kizárólag az Xperia PLAY okostelefonon
- Európába érkeznek a Panasonic okostelefonjai?
- Vodafone-Karácsony: 1 forintért 12 különböző okostelefon
- Egy év alatt 50 ezer készülékbiztosítás a T-Mobile-nál
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.