Percdíj helyett adatforgalom?

Galvács László, 2011. szeptember 9. 18:48

Az okostelefonok és a táblakészülékek világméretű terjedése és a piaci igények jelentős átalakulása nyomán várható, hogy az eddig alkalmazott, főként telefonos percdíjakra épülő szolgáltatások után a jövőben egyre inkább az adatforgalom-alapú mobilinternet-csomagok fognak megjelenni a szolgáltatók kínálatában részéről. Ezzel párhuzamosan, a távközlési végek számára egyre fontosabb lesz, hogy az átlagfelhasználó számára is elérhetővé tegyék a leginkább áhított okos készülékeket, állítja Takács Krisztián, a Business Telecom Zrt. vezérigazgatója.

Ahogyan évekkel ezelőtt a hordozható számítógépek és a felhasználók megváltozott szokásai jelentős hatást gyakoroltak az asztali számítógép sorsának alakulására, a gyorsan szaporodó okostelefonok és a könnyű, mindentudó táblagépek most a hagyományos mobiltelefonokat szorítják háttérbe a piacon, mindez pedig a távközlési szolgáltatások piacán is alapvető változást hoz. Ma már a felhasználók olyan készülékeket keresnek, amelyek egyszerre biztosítják a folyamatos elérhetőséget, az összes lehetséges funkciót és alkalmazást, a minél nagyobb fizikai tárhelyet a készüléken, valamint a gyors és korlátlan adatforgalmat, mindezt pedig az elérhető legalacsonyabb áron. Az online telefonálási lehetőségek megjelenésével szintén piaci igénnyé vált a nagyon olcsó vagy ingyenes, korlátlan mobilozás.

Bár a magyarországi eredmények a világtrendeknél szerényebbek, de tény, hogy a mobilkészülékeinket egyre kisebb arányban használjuk telefonálásra. Ugyanakkor előfizetéseink még mindig a hangszolgáltatáshoz kapcsolódnak.

„Az előfizetők megszokták, hogy mobiltelefon-előfizetésükhöz kiegészítő termékként vehetik igénybe a mobilinternet-szolgáltatást” – mutat rá Takács Krisztián. „Szolgáltatói oldalról azonban már egy ideje egyértelmű a változás: a távközlési szolgáltatásokat az adatforgalom mozgatja, így ésszerű megoldás, ha erre optimalizálják a termékcsomagokat.”

A dinamikusan növekedő hazai alternatív társaság vezére szerint komoly az esélye annak, hogy a távközlési szolgáltatók a közeljövőben a telefonos hangszolgáltatásra és a percalapú számlázásra épülő elsődleges előfizetésekről az adatforgalom alapján kialakított díjakra és csomagokra térnek át. „Ez várhatóan azzal jár majd, hogy a csomagok egy viszonylag szerény fix előfizetői díj ellenében korlátlan hangforgalmat tartalmaznak majd, melyet kiegészít a lépcsőzetes adatforgalom-alapú mérés és számlázás” – hangsúlyozza meggyőződését Takács Krisztián.

A szakember azt is jósolja, hogy a hazai piacon hamarosan megjelenik a mobilinternetet és a legismertebb táblakészüléket együtt, részletfizetés mellett kínáló konstrukció, és várható, hogy a jövőben továbbiak követik, más-más készülékekkel és csomagajánlatokkal.

Kulcsszavak: okostelefon mobilszolg

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32