A mobilpiacra lép a Tesco a Vodafone-nal közös vállalattal

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 22. 08:27

Fele-fele arányú tulajdonlással alapított közös vállalatot Tesco Mobile néven a  Vodafone Magyarország és a Tesco Globál Áruházak Zrt. mobil szolgáltatások nyújtására - jelentette be a két cég vezetője szerdán  Budapesten sajtótájékoztatón.

A Tesco Mobile úgynevezett virtuális mobiltelefon és internet szolgáltató  (MVNO) lesz, olyan társaság, amely mobil szolgáltatást nyújt saját hálózati infrastruktúra, így saját frekvencia nélkül. Az új mobilszolgáltató a Vodafone hálózatát bérli.

Az új szolgáltatás várhatóan 2012 első felében indul versenyképes árakkal - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója, s ezt megerősítette Gerry Gray, a Tesco Áruházak vezérigazgatója. Beck György újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az új szolgáltatónak új előhívó száma lesz, de hogy mi, az a hatóság válaszától függ.

Beck György reményét fejezte ki, hogy a Tesco Mobile-nak  meghatározó szerepe lesz a piacon mint negyedik mobilszolgáltatónak, és a Vodafone piaci részesedése ezáltal nő. Gerry Gray pedig arról számolt be, reményeik szerint ezzel a szolgáltatással növekszik a Tesco Club kártya tulajdonosok 1,3 milliós tábora, s a heti 3,5 milliós vásárlószám. A vezérigazgató közlése szerint a hűségkártya tulajdonosok a Tesco forgalmának 60 százalékát adják. Ebben még van növekedési lehetőség, mert más országokban ez az arány jóval magasabb - tette hozzá. Beck György a Tesco Club kártyát az új cég "titkos fegyverének" nevezte.

A Vodafone elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Vodafone 2012 nyarára befejeződő hálózatfejlesztésének eredményeként az ország területének több mint 99 százalékán elérhető lesz a hangalapú szolgáltatás és a "villámgyors" internet. Beck György megemlítette azt is, hogy a Tescónak az Egyesült Királyságban, Írországban és Szlovákiában is van mobilcége, de egyikben sem a Vodafone a partnere.

Gerry Gray a Vodafone-nal való partneri kapcsolatot olyan együttműködésnek nevezte, amelynek eredményeként "verhetetlen az értékarány, egyszerű és átlátható a szolgáltatás". 

Újságírói kérdésre a Vodafone elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Magyar Postával közös  Postafone, ami egy más jellegű együttműködés, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár vannak előfizetői. A távközlési cégekre kirótt különadóval kapcsolatban Beck György pedig megismételte, amit már korábban hivatalosan közölt a Vodafone: megértik az ország nehéz gazdasági helyzetét, a különadó szükségességét, de "fájó", hogy a különadót csak egyes iparágakra rótták ki, s  remélik, hogy hosszabb távon egyenlő lesz a teherviselés. A Vodafone elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a többletteher ellenére a társaság beruház Magyarországon.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55