A rádióháborútól a kiberhadviselésig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen
A rádióháborúról és kiberhadviselésről, 2001. szeptember 11. tanúságairól, a műholdas felderítésről esik egyebek közt szó pénteken, a Kutatók éjszakáján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
"A rádió megjelenése a harctéren forradalmi változásokat hozott a katonai vezetés és irányítás területén. Ugyanabban a pillanatban azonban, ahogy ezek az eszközök megjelentek a katonák kezében, az ellenség oldalán is megjelent az igény ezek lehallgatására. Az elektronikus eszközök fejlődésével mindkét oldalon egyre korszerűbb berendezések jelentek meg. Ma ezek az eszközök számítógépek és számítógép-hálózatok, amelyekkel és amelyeken az új kor háborúi fognak zajlani" - olvasható a rádióháborútól a kiberhadviselésig című program ismertetőjében.
Mítoszok alkonya: 10 évvel szeptember 11. után címmel tart pénteken előadást Tálas Péter biztonságpolitikai szakember, aki a terrortámadás bel- és külpolitikai következményeit, tanulságait, a biztonságpolitika alakulását elemzi az évforduló kapcsán.
Szó esik a műholdas képi felderítés lehetőségeiről is a modern katonai vezetésben.
"A korszerű hadviselésben kiemelkedően fontos a katonai vezetők számára a minél pontosabb, hitelesebb információk megszerzése. Ezek az információk egyaránt származhatnak a humán felderítéstől, ahogy a (kém)műholdaktól. Az előadás bemutat néhány konkrét példát arról, hogy milyen formában lehetnek hatással a műholdakról továbbított felvételek a katonai vezetés döntéseire. Lehet-e alapozni a parancsnokok elhatározását az ilyen eredetű forrásokra?" - írják a szervezők.
Az érdeklődők megismerkedhetnek az Enigma titkaival is.
"Az Enigmát, a II. világháború híres rejtjelezőgépét évtizedekig a titok övezte. Csak a közelmúltban láttak napvilágot olyan leírások, amelyek alapján széles körben megismerhettük a működését. Az előadás a haditechnika-történet e kiemelkedő szerkezetét kézzelfogható közelségbe hozza, nemcsak a működését érthetjük meg, hanem egy eredeti világháborús példányt működés közben és darabjaira szedve is megtekintheti a hallgatóság" - olvasható az ismertetőben.
Ezer program várja az érdeklődőket 26 város 55 helyszínén pénteken a Kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése. A Tempus Közalapítvány hatodik alkalommal rendezi meg a nagyszabású programot, amelynek idén másodízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője.
Kapcsolódó cikkek
- Készül Európa legjelentősebb informatikatörténeti gyűjteménye
- Budapest Calling: Nemzetközi call center szakkiállítás októberben
- Ingyenes WiFi a Budavári Borfesztiválon
- A magyar fotográfia napja - Kiállítások országszerte
- DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
- Budapesten az EuroNanoForum konferencia, indul a Nanocsodák kiállítás
- Természettudományos megfigyelések hétköznapi webkamerával
- Uniós Techshow a Millenáris Parkban: új Neumannok kerestetnek
- Megnyitott a HR és CRM EXPO
- CeBIT 2011 - Távmunka és a szoftveres háttér az informatikai fejlesztések középpontjában
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!