Nyelvtudás nélkül, de gazdagon - Segít a korszerű technológia (2. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 10. 10:20

Csang 2001-ben New Yorkban mobiltelefon-tartozékok nagykereskedelmével kezdett foglalkozni. Aztán a rokonaitól és kínai befektetőktől szerzett pénzen üzemet létesített Kínában, és az ott gyártott bőr mobiltelefon-tokokat az Egyesült Államokba, Kanadába és Latin-Amerikába exportálta.

    Üzlete virágzott, Los Angelesben, New Yorkban és Washingtonban létesített raktárakat. A nemzetközi gyártó nagy- és kiskereskedelmi hálózatot New Yorkból irányítja. Queensben egy nagy házban él a feleségével, három lányával és a szüleivel, és egy Lexus luxusterepjárón közlekedik. Nem folyamodott amerikai állampolgárságért, beéri az állandó tartózkodási engedéllyel és a kínai állampolgársággal, ami megmenti attól, hogy kínai vízumot kelljen kérnie, ha üzleti ügyben hazautazik Kínába.
    A vele készített hosszú interjú alatt többször is megpróbált angolra váltani, de mindannyiszor bajba került, és belenyugvó vállrándítással visszatért a kínai mandarin változatához, rábízva magát a tolmácsra. Bár valamelyest tud angolul - megítélése szerint 30 százalékát érti annak, amit hall -, csaknem teljes egészében kínaiul éli az életét. Alkalmazottai beszélik a kereskedelmi partnerek nyelvét: az angolt, a spanyolt, a kreolt, a koreait és franciát, a számos kínai dialektusról már nem is beszélve.
    Az 59 éves Kim Ki Csol 1981-ben Dél-Koreából érkezett az Egyesült Államokba. Ruházati kiegészítőket árusító üzletet nyitott New Yorkban, és ma már nemcsak sikeres kiskereskedő, hanem ingatlanberuházó és a lakóhelye koreai diaszpórájának egyik vezetője.
    Amikor Brooklynban megnyitotta első üzletét, csaknem minden vásárlója afrokaribi és afroamerikai volt - és egyik se beszélt koreaiul.
    "Nem kell sokat beszélni. Mutogatással is lehet boldogulni" - szögezte le az amerikai lapban, de végül csak bevallotta, hogy zavarja az angol nyelvtudás hiánya. Vásárolt is évekkel ezelőtt egy angolt tanító számítógépes programot, de a rendszeres használatáig még nem jutott el.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32